Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1965-1966 (HU-ELTEL 1.a.25-26.)
1966.05.18 - 1. Egyetemi oktatói pályázatok
m ÉLETRAJZ Győrszemerőn, 1928. IV. 5-0« születtem, apán munkás. Középiskolai tanulnányaioat a pápai Refornátus Kollégiumban, ill. a győri Révai Miklós gimnáziumban folytattam, 1948-tól a Budapesti Jogi Karon kczdton mog jogi tanulmányaimat és 1951/52-os tanévben vógozten. A jo gi képesítés megszórzésót kövotőon tanári képesítést is szoroztam az ELTE öölcsészottudományi Karán, 1953-ban nősültöm, ogy gyormokem van, Élotpályám kialakulásához hozzátartozik, hogy viszonylag korán kapcsolatba körül tora a hazai munkásmozgalommal. 1946-tól tagja lotton a Magyar Kommunista Pártnak és a felszabadulást követő óvókban a dunántúli földosztó mozgalomban is tovékonykodton. A társadalmi noz ;alnakkal tolitott egyetemi éveim alatt néhány hónapos•pártiskolát végozton, majd bekerültem a helyi pártszervezetük munkájába. Az 1940-os évek végén rövid időig kollégiumi igazgatóimegbizást kaptam majd a kari pártbizottságban dolgoztam. Tanulmányaim befejezése után rövidesen a Jogi Kari párttikári megbízatásnak kellett eleget tennem és o k' ejlozottség alól csak aspiranturára kerülésemmel kaptam felmentést. Végül 1957-től, közöl nárom évig fisoltom a helyi Szakszervezeti Bizottság elnöki tisztét. A történettudománydk iránti vonzódás eredményeként már egyetemi hallgatóként bekapcsolódtam a J0gtörténoti Szém.ináriun munkájába. így történt, hogy az újjászervezett Egyetemes Jogtörténeti Tanszék Vezetője mellett 1949-től már demonstrátorként, 1950-től dr. Bolgár Elek egyetemi tanár mellett gyakornokként teljesítettem szolgálatot. A jogi tanulmányok befejezése után tanársegédi kinevezést nyertem. Szakmai érdeklődésemet az 1950- os évektől kibontakozó marxista igényű jogtudomány inditotto el. A tőkés monopóliumok jogtörténeti elemzésével kezdtem foglalkozni és a kellő felkészültséget meghaladó témaválasztás ellenére sok száz, később pusztulás áldozatává lett hazai kartellszorződós feltárását sikerült elérni. Eredményeim ogy csehszlovák jogtörténeti folyóiratban /"Právnické Studie" V. k./ ill. a később megjelenő un, 'Horhy-korszak'jogfejlődése" c. kötetben jolontok meg. Az emlitott témakörrel léptem Dr. Bolgár Elek vezetése alatt aspiranturára. Vezetőm sajnálatos korai elhalálozását követően Dr. Székely György »gyotemi tanár irányítása alá kerültem és témaváltoztatásra kényszerültem. Gyakorló eveim érdeklődéséhoz, a középkori parasztság viszonyainak jogtörténeti elemzéséhez tárton vissza. Vezetőm nagyfokú támogatása eredményeként lehetővé vált az s]iranturát határidőben teljesítenem és a "Középkori falusi földközösség jo -történeti vonatkozásai" c. kandidátusi értekezésemet védeni /1957/« Ért kezesen és a vele egyidejűleg irt egyéb Írásaim már egyetemes jogtörténeti jelleget öltöttek. Komolyabb lépésnek tekintem az idevágó kétrészes, első nagyobb terjedelmű munkámnak a Történelmi Társulat vezető folyóiratában /Századok/ no :jelenését, ill. a könyv formájában megjelenő kandidátusi értekezésemet /I96O. Akad. Kiad./. A jelzett főbb érdeklődési körben még néhány kapcsolódó, kisobb munkám jolent meg idővol, majd a falusi földközösség kapcsán előtérbo kerülő hisztoriográfiái feladatok ragadtak meg. Ez utóbbi területen a jogfejlődés egyetemes történetének jobb megértését szolgáló feltételeket korestem. 1958- 59-től az uj jogtörténeti tananyag Írásába történt bekapcsoláson, íjajd I96I- től elnyert tanszékvezetői me ’bizatásom is ösztönzött a lehető legszélesebb nenzotközi, ill. tudománytörténeti tájékozódásra. Ennek eredményeit az 1959- QS tananyagban, kisebb egyéb írásaimban, ill, a jelenlog kiadás alatt álló uj tananyagban igyekeztom gyümölcsözhetni. Közbon a Bölcsészettudományi Karon végzett sikeres tanulmányok ösztönöztek uj jogtörténeti oktatási formák kialakítására. Kialakítani törekedtem a forráselemző jogtörténeti /fakultativ/ kollégiumot. Az uj útkeresés helyesnek bizonyult-és ma ná.r a tanszék három önálló forrásélemrő kollégium működését os egy tudományos diákkör eredményes munkáját tudja előmozdítani. E törekvésűink alátámasztása