Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1965-1966 (HU-ELTEL 1.a.25-26.)
1966.03.30 - Napirend után: Soó Rezső felmentése
8 közreműködésre. Több alkalomnál is meghívták külföldi egyetemekre kollokvium tartására /párizsi Sorbonne, berlini Humboldt, jcnai, drezdai és lipcsei egyetemek/. Az utóbbi években évente több konferencián és kongresszuson tartott előadást /Stockholm, Varsó, Moszkva, Krakkó, London/. 1965* augusztusa óta az Amerikai Egyesült Államokban ösztöndíjasként tanulmányúton tartózkodik. Széleskörű nemzetközi kapcsolatai révén jól reprezentálja a hazai földrajz- és térképtudományt is. A Nemzetközi Földrajzi Unió több munkabizottságának tagja, illetve vez-tője. A előzetes egyetemi tanári pia odaítélését a’^geomorfológiai térképezés” tárgykörben javasoljuk. dr. Nagy Ferenc 1927. augusztus 28-án született Debrecenben, ott is érettségizett. Vegyészi diplomát a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán szorzott 1949-ben. 1948-ban demonstrátorként a Fizikai-Kémiai Tanszékre került és ott dolgozott 1955-ig mint demonstrátor és tanársegéd, majd 1951-tól mint Erdey-Gruz Tibor akadémikus aspiránsa. Ezen idő alatt részt vett. a Tanszék oktatómunkájában, mint laboratóriumvezető és mint előadó. Három éven keresztül a biológus- ós gyógyszerész-hallgatók részére tartott fizikai-kémiai előadást és vegyészhallgatókat szigorlatoztatok. 1954-ben védte meg kandidátusi disszertációját és mint osztályvezetőt a MTA Központi Kémiai Kutató Intézetébe helyezték át. Itt 1958 éta igazgatóhelyettes, 1959-ben a kémiai tudományok doktora lett. Magas szinvonalu kút at ó- és tudományszervező munkájának elismeréséül a Magyar Tudományai Akadémia 1965. évi közgyűlésén levelező tagjául választotta. Nagy Ferenc második éve tart a Fizikai-Kémiai Tanszéken magas szinvonalu speciálkollégiumokat "Kontaktkatalizis” cinnel. Részt vesz az Akadémia különböző bizottságainak munkájában. Tudományos munkássága a katalitikus hidrogénezóssel kapcsolatos. Elsősorban a vizosfázisu fónkatalizátorokon végbemenő hidrogénezés kinetikájának és mechanizmusának vizsgálatával foglalkozik. Megállapította a folyamat finom kinetika.ját, az egyes részfolyamatokat és külön-külön vizsgálta az egyes részfolyamé.tok sebessógmeghatározó