Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1964-1965 (HU-ELTEL 1.a.24.)

1965.06.01. - 3. Az egyetemi ifjúság erkölcsi-politikai arculata az oktató nevelő munka tükrében

felnövekvő értelmiségünk mennyire érzi szükségletnek a szocialista társadalom érdekében kifejtendő hasznos munkát. Ezért van az anyagban hallgatókról és oktatókról egyaránt szó. Oktatóink a társadalmiélet különböző területein képviselik itthon és külföldön is hazánkat, s ob tevékenységük nélkülözhetetlen velejárója, de azért a jelenlegi helyzetben van egy nagy adag pesszimizmus: fia felmérnők, hogy ki, hol tud legtöbbet adni, kiderülne, hogy éppen arra hűt legkevesebb energiája es ideje, ahol a legtöbbet tudná nyújtani. A mi társadalmunkban - bármilyen kiváló személyiségről legyen is szó - ha valakinek 2>-3o helyen kell helytállnia, akkor egyetlen egyen sem tud megfelelni. Nélkülözhetetlen feltétel, hO;?y necsak oktassunk, neveljünk és tudományos munkát vége zünk? hanem a társadalmi életből is aktivan kivegyük a rész nket, de szükség van az Egyetemen belül is olyan egészséges munkuraegos tásra, hogy ahol oktatunk, az oktató, nevelő, tudományos és társadalmi tevékenységből maximumot tudjunk adni. Jelenleg ezt nem mind tudjuk megvalósitani.

Tolnai Gábor megállapitását egy kissé leegyszerűsítettnek tartja, mert ebben az országban nincs olyan réteg, amely a marxizmus helyett Sztálint tanulta. Húsz év alatt a széles tömegek a marxizmust tanulták. Igaz, hogy a marxizmus Sztálin és a személyi kultusz időszakában eltorzul, megmerevedett, és ez ellen harcolni elsőrangú kötelességünk, de éppígy kötelességünk útját állni annak, hogy az alkotó marxizmus szine alatt a polgári gondolat törjön utat magának. Egyaránt harcolni kell a személyi kultusz és képviseleti által végzett torzítások ellen és a polgári gondolat marxizmus jegyében való uttörése ellen is.

Balogh elvtárs messzemenően egyetért kzékely Györgynek a szocialista hazafiságról mondott szavaival, s hozzáfűzi, ho: y nemcsak abban a tekintetben történtek hibák az egyetemen és egyetemen kivül, hogy a szocialista hazafiság a negativ polgári örökség következtében eltorzult /a nacionalizmus bizonyos vonatkozásában valóban nemcsak maradvány, hanem újratermelődő jelenség is/, hanem azt is tudomásul kell vennünk, hogy néha nem nacionalista, hanem hazafias megnyilatkozásokra is a nációnalizmus bélyegét süt tték, és ez végtelenül káros. Ha az ifjúság nem tudja hazáját becsülni, nem büszke ai?ra a népre, arra a társadalomra, amelynek talajából született és nevelkedett fel, hanem ezt szégyeíi, nem lehet hivatott harcosa a szocialista épités előtt álló konkrét feladatoknak sem. Ez nem mond ellent.annak, hogy a szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus dialektikus egységet alkot, mert az internacionalizmus is csak ebben az Összefüggésben mélyülhet el. Más népek őszinte megbecsülése is csak u, y képzelhető el, ha megbecsüljük és a szocialista tudat kialakítása egyik fontos eszközének tartjuk a mi népünk pozitiv alkotásait, múltjának pozitiv törekvéseit.

Sőtér István zárószavában leszögezi, hogy a tárgyalt anyag nagyon fontos első lépés az az Egyetemünket nagyon mélyen foglalkoztató probléma megoldása felé, s vitája igen gazdag volt. Jelenleg a legfont os bb cél a nevelőmunka megjavítása, a nevelőraunkáról azonban igen gyakran elvontan szoktunk beszélni, vagy pedig túlsók feladatot fogunk e fogalom alá. Helyes lenne, ha most a legsürgetőbb kérdésekre fordítanék a figyelmünkéi;, és ez a szocializmus építésének mostani szakaszában a szocialista munkaerkölcs, a szocialista munkakövetelmény megteremtése, a szocialista munkára, annak módszereire, lolkületóre való ránevelés, mert ezzel bizto&itjuk leginkább a szocialista öntudatot Í3. A szocialista öntudat és a