Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1964-1965 (HU-ELTEL 1.a.24.)
1965.03.15. - 2. Tanulmány az Eötvös Loránd Tudományegyetem távlati fejlesztési tervéhez
A következő táblázatok az ógyes szakok tervezési szénáinak összesítését, valamint a tantermi szükségleteket tartalmazzák. A mellékletként csatolt fejlesztési terv abból az elgondolásból indult ki, hogy a jelenlegi területen egy nagyméretű rekonstrukcióval a fejlesztés esetleg megvalósítható. A reális számadatok alapján azonban ez rekonstrukcióval nem valósítható meg, hiszen a jelenlegi 25768 m2 hasznos alaptőrülettel szemben a Kar igénye 84654 m2. A Kari Tanács a tervet megvitatva arra az álláspontra helyezkedett, hogy meg kell, kezdeni egy uj Természettudományi Kar tervezését ós építését minél előbb. A terület kijelölése után az, uj kar felépítését az ország gazdasági helyzetétől függően fokozatosan kell megvalósítani. Tekintettel arra, hogy a jelenlegi állapot egyes szakterületeken több évtizedes elmaradást tükröz, hogy a szűkös és korszerűtlen adottságok minden fejlődést kizárnak, a jelenlegi telephelyen is szükséges bizonyos mértékű kb. a mai hasznos térülőt kétszeresét biztositó azonnali rekonstrukció . Úgy látjuk, hogy itt a város belterületén semmi esetre sem jelentene felesleges ráfordítást, mert az uj kar felépülése után a jelenlegi ill, rekonstruált telep igen alkalmas lehet más oktató intézmény pl• '• tanárképző főiskola, vagy felsőfokú technikumok számára* Egyes szakterületek /pl. biológia, fizika/ átlagosnál nagyobb fejlesztését az indokolja^, hogy a jelenlegi helyzet messze elmaradt a korszerű képzés szintjétől. A tenszékek korszerű fejlesztésének részletes indokolását a kari összesitott terv elfogadása után állítjuk össze és terjesztjük fel a Művelődésügyi Minisztériumnak. Budapest, 1964. november hó