Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1964-1965 (HU-ELTEL 1.a.24.)
1965.03.15. - 2. Tanulmány az Eötvös Loránd Tudományegyetem távlati fejlesztési tervéhez
- 23 -a nem műemléki jellegű épületek helyén egy—két magas épület emelését jelenti. Reálisnak látszik az is, hogy a volt Kossuth Akadémia kertjében fokozatosan épüljenek fel az uj épületek, ahogy arra a beruházások lehetőséget nyújtanak. Ebben az esetben a Természettudományi kar a jelenlegi épületeket teljesen feladná a befejezés időpontjában. Fejlesztési tervünkben mindkét alternativa költségeit kidolgoztuk. Bármelyik megoldás mellett dönteni asak a Középülettervező Intézet tanulmánytervének elkészülte után,'■'a' Fővárosi Tanács végleges állásfoglalásának ismeretében, a távlati kulturális beruházási keretek birtokában* a Művelődésügyi Minisztérium hivatott. A Bölcsészettudományi kar elhelyezési gondjain úgy tervezünk segiteni, hogy javasoljuk megvenni a Fővárosi Vizmüvek Károlyi-utcai épületét, amely légvonalban kb* 5oo méter távolságban van csak a Váci utcai épülettől. Belső kiképzése főleg a modern nyelvi tanszékek elhelyezésére nyújtana jó megoldást. Néhány központi szerv ideköltöztetése az Állam- és JogtudQmányi kar épületét is tehermentesítené. .IV, A fejlesztési terv készitéséhek metodikája. Egyetemünk fejlesztéstervének kidolgozása a Művelődésügyi Minisztérium - mellékletben közölt - leiratában foglaltak alapján indult meg 1964 őszén, A Minisztérium és az Országos Tervhivatal által kialakított távlati szakember szükségleti terv adatai szerint az Allan- és Jogtudományi karon, valamint a Bölcsészettudományi karon a végzős hallgatók száma a jelenlegihez képest lényegesen nem változik, A Természettudományi karon viszont a megadott bontásban 198o-től kezdve évente 680 fő hallgatót kell kibocsátani, ami a jelenleginél /1964/65 évben végzettekkel/ 39o főve] több, A Minisztérium leirata kitér arra is? hogy tervezete