Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1963-1964 (HU-ELTEL 1.a.22-23.)
1964.04.10. rendes - Napirend után: Felvételi keretszámok
Előadói .jelentés« MÉSZÁROS KAROL! 193o-ban született, 1946-tól a kaposvári József Attila népi kollégium tagja, 1953~ban szerezte meg történelem tanári diplomáját, azóta működik az Uj~ és Legujabbkori Magyar Történeti Tanszéken, Eő- és speciálkollégiumokat tart és szemináriumokat vezet az uj- és legujabbkori magyar történelem egész korszakából, sőt azon kevesek közé tartozik, akik a népi demokratikus korszak történetének kutatásával is foglalkoznak. Nagy sikerrel védte meg "Az agrárkérdés Somogybán 1919~1919“ben és a Tanácsköztársaság parasztpolitikája" cimü huszives disszertációját 1962-s-ben. Ugyancsak 1962-ben jelent meg "Földmunkás és szegényparasztok mozgalma 1918-1919-ben"^cimü 13 Íves monográfiája. Számottevő levéltári kutatáson alapuló, noha terjedelemre kisebb tanulmányai jelentek meg különböző történelmi^ folyóiratainkban. Tudományos kutató munkáját elmélyült és széleskörű forráskutatás jellemzi. Elkészítette a Magyarország történetel919- 1929-ben cimü egye emi jegyzetet, Oktató-nevelő munkáját jellemzi a tematika szélessége, eleven előadási stilus és jó kapcsolata a hallgatókkal, 1933 óta az MSZMP tagja, tevékenyen kiveszi a részét a társadalmi munkából^ szervezője a tanszék mellett létrejött helytörténeti munkaközösségnek, Javasolom egyetemi docenssé való kinevezését, Budapest, 1964. március 18, Andics Erzsébet s,k. tv. egyetemi tanár Jegyzőkönyv t • az ELTE Bölcsészettudományi Karán 1964, március 18-án tartott szakbizottsági ülésről. Jelen van: Elekes Lajos tv.egy.tanárf a szákbiz. elnöke, Andics Erzsébet tv.egy.tanár, a szakbiz. előadója és Arató Endre egy.docens, a szakbiz. tagja. Elekes Lajos tv,egyetemi tanár a szakbizottság ülését megnyitja. Andics Erzsébet tv.egyetemi tanár kifejti, hogy az ELTE. pályázatot hirdetettegy, az Uj- és Legujabbkori Magyar Történeti Tanszéken betöltendő docensi állásra. Egy pályázó jelentkezett: Mészáros Kárci|y kandidátus, a tanszék adjunktusa. Ismerteti előadói jelentését. Javasolja Mészáros Károly adjunktus egyetemi docenssé való kinevezését. Elekes Lajos tv.egyetemi tanár rámutat arra, hogy Mészáros Károly rövid ideig a Lenin Intézetben is dolgozott az akkor Elekes Lajos professzor vezetése alatt álló magyar történeti tanszéken. Azóta több szőrösen is megerősített közvetlen tapasztalatából tudja tehát, hog^. Mészáros Károly tárgyával és hallgatóival igen lelkiismeretesen, alaposan foglalkozik és tanítványai szeretik. A szakbizottság az előadói jelentést egyhangúan magáévá teszi és melegen javasolna Mészáros Aroly docensi kinevezését. Budapest, 1964. m arcius 18. Andics Erzsébet sk. Elekes -Lajos sk. tv.egyetemi tanár tv.egyetemi tanár a szakbiz. előadója a szakbiz. elnöke Arató Endre sk. egyetemi docens a szakbiz.tag ja