Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1962-1963 (HU ELTEL 1.a.20-21.)
1963. május 31.
(&-4-közi kongresszusokon széni; lye son is előadott kis ebb -nagy óbb tanulná&í kívül közel ötven kéziratos vállalati j-lentés és kutatási javaslat" nagy népgazdasági értéket képviselnek*Szánós -isaorotterjesztő közlőnény, újságcikk is tanúsítja nagy elfoglaltsága aollett is aktiv oktatási készségét és tevékenységét. 1953.éta a Magyar Tudományos Akadémia Fjlitani és Geokémiai Bizottsá" gánok tagja, 1961.óta a F ldtaj i Bizottság albínóké intézőbizottsági tag. A Magyarhoni P Utáni Társulat elnöke. Alkalmazott földtani professzori cinre javasoljuk. Dr. Bogsch László egyetemi tanén* javaslata alapján: Dr.HAJZON LÁSZLÓ.a Püld- és Ásványtani éd lományok doktora, a Kőolaj" ipari Tröszt laboratóriumának a vezetője* Dr.Majzon László 19o4—bon született Érsekújváron, 1933-ban Egye téréit' a földtanból mint főtárgyból, az őslénytanból és földrajzból mint léktárgyból cun laude eredménnyel doktori szigorlatot tett. 1932-től 1952-ig a Földtani Intézet-kötelékében dolgozott, ahol, az utolsó három évben az Intézet i. zr tója volt* Dr.Majzon Lászlót E yotemünk 1948-ban na- .óntanárrá- képesítette, najd 1952-ben védés nélkül kandidátusi minőaitést nyert.1958-ban- megvédő^ disszertációja alapján a Pöld- és Ásványtani tudományok doktorává nősítették.-J Egyetemünkön az 1948-49, t:.név I,félévétől kezdve megs zalait ás né Ildii előad. Előadása a mikropaleontológia tárgykörét, ezen belül olsősor^ speciális laitatási területét, a .foraminiferelégiát öleli fel. Majz^ Lászlónak ezen a téren külföldön is elismert jó neve van ’és igy elÓ adásai mind színvonal, mind pedig r, gyakorlati élet szempontjából 1 jók és eredményesek. Hosszú és lelkes oktatói működése során számos szakembert nevelt. Előadásaiban igen lelkiismeretes, lelkes és n~ocs r\ arra törekszik,ho; y ismereteit adja át tanítványainak, hanem e. yutt" fáradhatatlanul munkálkodik a tudományt művelő szocialista nnbur velése terén is. Majzon László 1945.óta párttag. 1946-ban elnyerte a élagyar Földtani Társulat Szabó József ocilékérm^íJ I