Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1962-1963 (HU ELTEL 1.a.20-21.)

1963. február 22. - 3. Oktatói pályázatok

kffVAY BÉLA született 1938. október 17-én Budapesten, Apja 1945 előtt katona tiszt volt, jelenleg méhész a Szigetcsé­pi Állami Gazdaságban. Anyja Pongrácz Katalin betani­­tott munkás. \ 1957-ben érettségizett az Ady Endre Általános Gimnázi­umban kitűnő eredménnyel. Ugyanebben az évben felvé­telt nyert Karunk vegyész szakára. Szakmai felkészültsége kitűnő, tudása megalapozott. A tanult anyagot jól tudja alkalmazni a gyakorlatban. Ki3érleti munkában gyors és nagyon preciz. Másod év­től kezdve részt vesz a Fizikai-Kémiai és Radiológiai Tanszék kutató, munkájában, a tudományos diákkör kere­tén belül, amelynek szervezésében és vezetésében /IV. éves korátél titkári minőségben/ vett részt. 1962- ben kitűnő államvizsgával’ vegyész diplomát szerzett. Egyetemi tanulmányainak befejezése éta pedig gyakor­nokként működik a tanszéken. Munkájának gerince a tricium mérés technikájának ki­­fejlesztésében való részvétel; emellett közreműködött a röntgensugárelnyelésen alapuló analitikai eljárások kidolgozásában. Egy ELTE és két országos diákköri tu­dományos konferencián erepelt előadással. Mind há­rom esetben jutalomban részesült, a Veszprémi Vegyi­pari Egyetemen tartott konferencián minisztériumi jutalomban. Nagy következetesség jellemzi mind a vá­lasztott témához való ragaszkodás mind a kísérleti t nehézségek leküzdése tekintetében. Munkája eredményes­ségét bizonyltja az, hogy a következő tudományos köz­leményekben társszerzőként szerepel: ^•/ Kőhegyi Ferenc - Fodorné Ceányi Piroska - Lévay Béla: Tricium meghatározása folyadékszcintillátorral. /Elő­zetes közlemény./ Magyar Kémiai Folyóirct SJ_. 413 /1961/ ^•/ Kőhegyi Ferenc - Fodorné Csányi Piroska - Lévay Béla: Tricium meghatározások folyadékszcintillátorral. Magyar Kémiai Folyóirat 60. 429 /1962/. 3»/ Lévay Béla - Fodorné Csányi Piroska - Králik Zsófia: Ásványolajok kéntartalm In AS meghatározása a tricium fékezési sugárzásának x^zorpciojával. Magyar Kémioi folyóirat, megjelenés alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents