Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1962-1963 (HU ELTEL 1.a.20-21.)

1963. február 22. - 3. Oktatói pályázatok

HAVAS LÁSZLÓ végzett magyar-latin-görög szakos tanár 1939. május 1-én született Budapesten. Anyja: Vallus Mária \ Apja: Havas János, tanár volt. A hallgató 1957-ben nyert felvételt Karunk magyar-latin szak­jára. Igen értelmes, szorgalmas tanuló volt az egyetemi évek alatt. Szakmai felkészültsége kiemelkedő. Nemcsak a diákkörök munkájában.vett igen aktivan részt, hanem publikál is. Bár in­kább a klasszika-filológiához vonzódott, magyar nyelvészetben is igen nagy olvasottságról, hozzáértésről és felkészültségről tett tanúbizonyságot. Aktiv tagja volt a Nyelvészeti Tudomá­nyos Diákkörnek is, és stilisztikai dolgozatával a kari páyá­­zaton dijat nyert. Bár korán kibontakozó tudományos érdeklődé­se elsősorban a latin-filológia és ókori történet felé fordult, a magyar szakon is átlagosat messze túlhaladó készültséget szerzett, sőt itt is publikálásra érett' delgozatot produkált. Filológus tipus, a legkisebb részldElémzés is érdekli, de nem vész el a részletekben, felismeri a lényeget, nagyobb távolab­bi célt, amiért a részletkutatás folyik. Latin nyelvtudás, ide­gen nyelv ismerete a legjobbak közé sorolják. Latin szakdolgo­zata komoly, tudományos eredményeket tartalmaz, ezert egy feje­zetét közölte az Antik tanulmányok cimü akadémiai folyóirat. Sokoldalúsága és a kezdeti rmhézséget céltudatos, önneveléssel legyőző karaktere igen előnyösen mutatkozott meg gyakorló ta­­nári működésében. Gyakorló iskolai munkájára igen lelkiismere­tesen készült. Szorgalmi időn kívül, már a januári vizsgaidő­­bakban i3 hospitált.Adatokatgyűjtött II.félévi munkájához. Elméleti tudása erősebb volt gyakorlati érzékénél.Nagy felké­szültségéhez, elméleti tudásához nem mindig járult a célszerű­séget gyorsan felismerő tanári cselekvőkészsége. Á KISZ szervezetben még a gimnáziumba belépett. Az egyetemen a szervezet munkájában elméleti erősödésével párhuzamosan egyre jelentősebb gyakorlati tevékenységet fejtett ki. Hosszú ideig 6Hótta az alapszerv tanulmányi felelősi teendőit.Társadalmi . . munkából

Next

/
Thumbnails
Contents