Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1962-1963 (HU ELTEL 1.a.20-21.)

1963. január 25. - 2. Javaslat egyetemi kutatócsoportok létrehozására a pedagógiai tudományok egyes területeinek fejlesztése céljából

- -'öütéa a karokon a dókán, az egyetemeken a rektor éa a-velük együtt ttködő párl^zervek feladata* » A káderpolitika azonban nem merül ki az emberek ki­fosztásában. A kiválasztáshoz hasonló beleszólási jog ás kötelezett­ig illeti, illetőleg terheli a'tudományos vezetést, az emberek előlép­hesse, jutalmazása, kitüntetése, továbbá áthelyezése, nyugdijaztatása vonatkozásában is.- v■- -A tudományos vezetés külön gondja»mondhatni reszort- Í^Qdata a tudományos utánpótlás nevelése. Ennek egyik oldala az, ty a tanszék kádertartalékot gyűjtsön olyan, a gyakorlatban dolgozó tét séges, rátermett emberekből, végzett hallgatókból stb., akikre .arük­­& esetén számítani lehet, A kádertartalék gyűjtésének már az egye­­^n, az oktatás során, a tudományos diákkörökben stb. meg kell in- Ittta. Egyes területeken erre a óéira is jól beváltak a tanszékek fett gyakorlati emberekből szervezett un,tudományos munkaközösségek. A kádertartalék gyűjtése azonban nemcsak az egyetemen f dolgozó, de egyetemi munkára számbovehető emberek nyilvántartá­sa figyelemmel kisérését jelenti, hanem azt is,hogy a tudományos égnek állandóan figyelemmel kell kisirnie a felsőbb egyetemi foko- • ^bnn dolgozók utánpótlását, különösen a professzori utánpótlást is. , körülményeink között sokszor megesik, hogy egy-egy professzor hir- 11 halála az egyetemi vezetést súlyos problémák elé álíitja. A káder­­'^fikának általában, de a tudományos politikának különösen előre ' számolnia az ilyen emberileg várható eseményekkel ás készen kell ^ arra, hogy szükség esetén javaslatokat terjeszthessenek elő, A káderpolitika külön oldala a tudományos vezetés '^htjából a szervezett aspiránaképzés. A tudományos vezetésnek a ^fcjlesztósi tervek kidolgozásában ás végrehajtásuk ellenőrzésében e kell működnie abból a szempontból,hogy minden tudományág területén öeitsa a szervezett aspiránsképzést, továbbá, ho<iy az egyetemen . Igoző oktatók számára is biztosítsa a tudományos fokozatok és ágasabb tudományos fokozatok megszerzésének lehetőségét ás kö-iettsécét. ' A káderpolitika kérdéseivel függenek össze végül az ^ itatok tudományos teljesítményeinek ellenőrzése, továbbá a nom­­f kapcsolatok egyes oldalai is, amelyekkel alább külön foglalkozunk.

Next

/
Thumbnails
Contents