Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1962-1963 (HU ELTEL 1.a.20-21.)
1963. január 25. - 2. Javaslat egyetemi kutatócsoportok létrehozására a pedagógiai tudományok egyes területeinek fejlesztése céljából
- 3 hogy ilyen körülmények között a tudományos munka nem fejlődik, aöt visszafejlődik, s hogy ennek'következtében végsőfokon az egész felsőoktatás - esetleges eredmények ellenere is - alacsonyabb színvonalra süllyed. Hangsúlyozni kell.hogy a tudományos munka tartalmi kérdéseit parancsszóval nem lehet eldönteni, Végsőfokon csak a társadalmi gyakorlat, a társadalmi tapasztalat bizonyíthatja be egy tudományos tétel helyességét vagy helytelenséget. 6./Ez azonban nem je'lenti azt, hogy a másik szélső álláspontnak lenne igaza, tehát annak, amely a tudományos munka területen a szélső individualizmus, a teljes spontaneitás álláspontján áll. Ez nyilvánvalóan ‘a revizionizmu3 álláspontjaeiapjában burzsoa álláspont. Ez annyit jelent, hogy a 'tudományos munkát absiolut értelemben lehetetlen a társadalmi érdekkel összhangba hozni, teljesen lehetetlen irányítani. Ezt a 'tételt azonban a gyakorlat, a tapasztalat rég meghaladta. A természettudományok művelésében pl.már hosszabb idő óta bebizonyosodott, hogy nagy ’tudományos' eredmények eléréséhez sokszor egész alkotói kollektívák tevékenysége, együtt^üivöuése szükséges, az ilyen munka pedig megfelelő szervezés és ve— 2s=tés nélkül egyszerűen elképzelhetetlen. Szocialista körülmények között még hangsúlyozottabban merül fel az a követelmény,hogy a tudományos munkát a természet-fark megfelelő szervezési és vezetési Módszerekkel az ^gesz nép érdekeinek, a társadalmi fejlődés érdekeiek .szolgálatába állitsuk. 7. Ha elvetjük a tudományos muaka szervezésére és hetesére vonatkozó ezt a két hibás tételt, akkor abból kell kiindulnunk ,hogy a tudományos munka szervezése és vezetése’nem elsősor-Parancaolást jelent, hanem főleg q tudományos munka személyi vÜLtárg.vi feltételeinek megteremtését, és a tudomanyo's munkának olynn ■^Ih.vbá való terelését, axely a kutatási témák .jellegénél, 3 a lát^jott tudományos eredmények•értékénél fogva az egész nép érdekeit. ^társadalmi fejlődés érdekeit szolgálja. 8. S itt merül fel mindjárt az az első ellentmondás, "‘^lyet a tudományos munka szervezésében és vezetésében fel kell Ö^aui. a munka szervezé-se és vezetése - mint minden munkáé - nyil"hvalóan egyszemélyi kell hogy legyen. Egy személy azonban nem