Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1962-1963 (HU ELTEL 1.a.20-21.)
1962. szeptember 21.
rAp asro» a ör ob* cn S' IVj*. Kád er munka, 1./ A karok dékánjai ez elmúlt évhez hasonlóan, ebben az évben is ellenőrizzék a Mdgglej1esz t é s i terv végrehajtását, kiegészitve azzal, hogy a tanszékvezetőket is be kell számoltatni saját tudományos oktató, nevelő és tanszékvezetői munkájukról. Tapasztalatukat júniusban a kari Tanácsülés vitatja meg. Az öoszesitett jelentés pedig ez Egyetemi Tanács elé kerüljön. Határidő: junius ^./ -lő kell kasziteni az 196:?. évi professzori és dooensi kinevezéseid nZj^dijazásokát, A javaslatokat a karok a folyó év Szeptemberében terjesszék elő. Az egyetem javaslatait októberben Kell a minisztériumhoz felterjeszteni. A minisztérium jóváhagyása Után novemberben kell meghirdetni a páylázatoket. Ezek eredményét a ^&ri Tanácsok decemberben birálják el. A pályázatok januárban kerülik az Egyetemi Tanácsülés elé. V Előterjesztést kell tenni az 1962. évi adjunktusi előléptetésekbe. Határidői október /A Bölcsészet- és a Természettudományi kar megnövekedett hallgatói ^tszárnának megfelelően biztosítani kell a szükséges oktatói állásoilletőleg azok betöltését. iatáridő: október.és február n •/ A karokon szervezendő bizottságok bevonásával ki kell dolgozni ^oktatói .kinevezések, Illetőleg előléptetések feltételeit, tanárigédtől docensig bezárva, ,. Határidő: március p, \ J *' A karokon alakítandó bizottságok utján központilag kidolgozott empontok szerint minden oldalról m^g kell vizsgálni az egyetem ^£al oktatóinak helyzetét. A jelentést a Kari Tanácsok vitatják majd az Egyetemi Tanács elé kerül» i Határidő: február