Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1962-1963 (HU ELTEL 1.a.20-21.)
Jelentés az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1962/63. évi munkájáról
célkitűzését, hogy a hallgatókat rendszeresen és szervezetten hívják a tanszéki konzultációkra. Az oktatókat terhelő számos kötelezettség ellátása vezotott az oktatók és hallgatók közötti kapcsolat acgl vallásához. E tekintetben talán a legszembetűnőbb az, hogy a tanszékezotők illetőleg az idősebb oktatók most kov^sobbot tudnak foglalkozni a nappali tagozatú hallgatókkal, mint jónehány ówol czolőtt. Véleményem szerint gondot kollcnc fordítani arra, hogy ozokkol a hallgatókkal a tanárok és más tapasztalt oktatók mind többet foglalkozzanak, hogy mind több hallgatóval korüljenok szomolyes ism>.rottsógbc és ily módon nagyobb bofolyát tudjanak gyakorolni. Célszerű lenne arra törekedni, hogy tudományos diákkörök vezetésében és jránytásában is nagyobb mértékben vogyenek részt a tapasztalt oktatók, A hallgatók fegyelmének és képzettségük színvonalának az emeléséhez hozzájárulna, ha az előadások a nappali tagozaton mind kevésbé lennének azonosak az írásbeli tananyaggal, Sfükségos lenne arra törekedni, hogy a nappali tagozaton az előadások egy része az Írott tananyag összefoglalására szorítkozzék, egyes táaókat pariig, amelyekből tudományos kutatásokat folytatnak, az Írásbeli tanagyagnál bővebbon, olmélyültobben adják ölő s a vizsgánál ezt is kérjék számoh.Ennok a bejárási fogyohnro is kedvező hatása lenne, A tanszékek azt a helyes gyakorlatot folytatják, hogy az °lőadások tartásába szisztematikusan bekapcsolták a fiatalabb oktatókat is, előre kijelölt tárgykörből előadásokkal bízták meg őket, E vonatkozásban azonban a tanszékek nőm cgyoógossck. Néhány tanszókvozotő ocrészon, számos jolentékony téma előadására bízta meg az oktatásban kozdő tonársogédot is, mások viszont a nappali.tagozaton az élőfásokat majdnem kizárólag személyesen tartják meg. Az a meggyőződésűnk, ff? a fiatal oktatók fejlődésének fol^tele ‘°Cy rendszeresen kapjanak megbízást oloaaasok tartására előre megjött tárgykörből. Ez azonban non zárhatja ki n tanszékvezetőt, illctő^•CG az Qgy^toni tanárokat ós docenseket az előadások tartásából és nőm *s fóonthoti fel őket c kötelezettség alól. Az osti tagozaton is az olőr,úások magtartásában mindon oktatónak részt koll vonnio. A tudományos munka. A jelentős a tudományos munka kérdéseinek részletesebb is- DlQrtctóséro, elomzósőro nem tér ki, E tárgyból a tudományos rcktorhe lyot-