Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1961-1962 (HU ELTEL 1.a.18-19.)

1962. április 20. - Napirend előtt: Turóczi Trostler József profeszor haláláról való megemlékezés - 1. A tanszéki jelentések tárgyalása

$3ö f álló és erősödé kapcsolatok ellenére korántsem tekinthető kié az a szerep, amelyet a tanszék a hazai tudományos életben elí A tanszék munkatársai nem vették ki kellőképpen részüket a ma ténettudomány és a történetírás előtt álló közvetlen feladató zésében. Ha figyelembe vesszük azokat'a teendőket, amelyek a történetírásunk előtt nemzetközi vonatkozásban is fennállanai vánatos lenne, ha a tanszék tagjai kellőképpen képviselni tud hazai történettudományt nemzetközi fórumokon is. Vannak bizts a tanszék tagjai közül Zsigmond László részt vett és fel szóle stockholmi nemzetközi történész-kongresszuson, Kis Aladár éld tartott a Risorgimento évfordulója alkalmával p.z ^olaszországi mányos ülésszakon. Mindez azonban csak kezdeti lépésnek tekir és nagyobb arányú tudományos részvétel egyik feltétele, hogy minden tagja valamely idegen nyelvet necsak passzív módon isn hanem aktivan is fel tudja használni, Ennek érdekében célszez hosszabb, lehetőleg egy éves külföldi kiküldetések rendszeres még hozzá abba az országba, amelynek a történetével az illetd kozik. A tanszék erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy eleget i tudományszervezési kötelezettségeinek is. A jegyzet elkészíti zal kapcsolatos viták alkalmat szolgáltatnak majd a debreceni gedi egyetemen, valamint a Történettudományi Intézetben dolgc nészekkel való együttműködésre. A Történettudományi Intézette ve - a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából - a tanszék a pitalista államokról szóló történeti sorozat kiadását készíti A sorozat szerkesztői: Kovács Endre / Történettudományi Inté2 a tanszék részéről: Zsigmond László. A tanszék a Tudományos i Történeti Bizottsága felkérésére elkészítette az aspiránsok -í javasolt irodalmat. A Pdrttörténcti Közlemények számára a tar három munkatársa tanulmányt készit a nemzetközi nunkásmozgalc köréből. A tanszék az dLŐtte álló feladatokat a követkczőkbon jelöli mt 1. / Az oktatás terén fokozatos áttérés az u.n. komplex módszí 2. / a jegyzetek és a szöveggyűjtemény elkészítése: 3. / a tanszék tudományos tevékenységének fokozása; 4. / a hazai és nemzetközi tudományos életben való aktívabb r^ A tanszék javasolja: 1. / A tudományos munka elvi feltételeinek a tisztázását; 2. / Az oktatói és tudományos munkaayagi, technikai és szerv« feltételeinek a rendezését; 3. / Felkutatását mindazoknak a tartalékoknak és erőforrásokul lyek segítséget nyújthatnak a tanszék oktatói és tudomás ja biztosításához. Budapest, 1962. január 19. Zsigmond László s.k. tanszékvezető egyetemi- 6 -

Next

/
Thumbnails
Contents