Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1960-1961 (HU ELTEL 1.a.16-17.)

Jelentés az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1960/61. évi munkájáról - Feladatok

- 25 -gálták a "béreket. Különösen jelentős lépés volt a várakozási idő­nek három évre való leszállítása. A bérrendezés végrehajtása ki­fogástalan volt. Egyeztető bizottsági ügyekre sajnos 71 esetben került sor. - A fellebbezők sokasága azok körül került ki,akiknek a rendeletben előirt szakvégzettségük nem volt meg és kedvezőbb fizetési kategóriákba emiatt nem voltak besorolhatók. A Rákóczi-uti leánydiákotthonunk épületének életveszélyessé nyil­vánítása hosszú hónapokon keresztül nehéz teherként nehezedett az állami vezetők vállára. December középén vette át a minisztérium a zugligeti határőr tiszti iskolát, ahova azonban a hallgatók ogy­­részét lehetett csak elhelyezni. Az egyetem állami vezetése a Párt­szervezettel együtt idejének jelentékeny részét volt kénytelen fordítani a hallgatók, sőt oktatók ellenállásának legyőzésére. Té-^ gül határozott döntéssel kellett a már hosszúra nyúlt ki költözzél vitát eldönteni. Maga a költözködés a hallgatók jelentős részének közreműködésével, minden zavar nélkül lebonyolódott. A hallgatók hangulatának jobbrafordításában a ICISZ-nek is jelentős érdem tulaj­donítható. 111 Feladatok: 1/ Az elkövetkező tanévben a Minisztériummal egyetértésben ki kell dolgozni a további oktatási reformfeladatok ütemtervét, illetőleg annak végrehajtási módozatait. 2/ Az állami vezetésnek egyre fokozottabb mértékben kell ellen­őriznie ^a tanszékek oktató-nevelő munkáját, az oktatás ideológiai tartalmát olymódon is, hogy^egy-egy kiválasztott tanszéket kari tanácsülés és a Rektori Tanács is vitassa meg. A karok készítse­nek erre vonatkozóan ütemtervet és azt mutassák be a Rektori Ta­nácsnak is. % Határidős október 1. 3/ A világnézeti nevelési bizottságok munkáját ismételten felül kell vizsgálni es a munka megjavítása érdekében egyes karokon esetleges személyi cserét is kell eszközölni, Határidős december 1. 4/ A kádermunkával kapcsolatban ki kell dolgozni a káderfejlesz­tési terv végrehajtásának ellenőrzési módozatait. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a Minisztérium tervünket jóváhagyta. A terv végrehajtását olymódon szükséges ellenőrizni, hogy a karok vezetői betudjanak számolni legkésőbb 1962. március 31-ig a rektori tanács­ülésén. 3/ A karok dékánjai vizsgálják meg, mely tanszékekről leyine indo­­kolt a karon belül más tanszékekhez oktatói létszám átcsoportosí­tása. Erről adjanak számot a Rektori Tanácsnak, hogy a szüksége^ intézkedést 1962/63-as tanévre időben rnegtellessük. Határidő: 1962. január 1. A 6-azdasági Hivatal, a dékáni hivata,lok, a tanszéki és a gya­korló iskolák segédszemélyzetének arányos elosztása, érdekében merje fel a jövő tanév során a helyzetet. A tapasztalatok alapján tegyen jelentést a Rektori Tanácsnak. Budapest, 1961. julius 14. Határidő: 1962.január 1. Székely György s.k. rektorh-

Next

/
Thumbnails
Contents