Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1960-1961 (HU ELTEL 1.a.16-17.)

Jelentés az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1960/61. évi munkájáról - Az Egyetem gazdasági helyzete

-24 -(57# Minisztérium távlati terveiben szerepelteti egy uj Természettudo­mányi ICar felépítésének programját. Addig is azonban - hiszen ez a népgazdaság jelenlegi helyzetét figyelembevéve 15-20 éves táv­latban lehetséges csak - átmeneti megoldást kellene keresni. Lehe­tőségként kínálkoznék a Rákóczi ut és Muzeum krt. sarkának beépíté­se, vagy a volt olasz követség épületének megszerzése, a külügymi­nisztériummal karöltve. Jó lenne, ha. a minisztérium támogatását is megkapnék e kérdésben. Ettől függetlenül azonban, a magunk részéről messzemenő erőfeszítéseket teszünk azirányban, hogy az iskoláztatási terveket - a kialakult képzési színvonal fenntartása mellett - telje­sítsük. Még ennél is súlyosabb helyzet alakult ki diákotthonainkban. A Rákóczi úti leánydiákotthon kiürítése miatt - bár kaptunk Zugliget­ben egy épületet - a Ráday és Ménesi úti kollégiumokban a koedukáció mellett, minden talpalatnyi férőhelyet elfoglaltunk, nem egy szobá­ban háromemeletes ágyak is vannak. Teljes reménytelenséggel nézünk az uj tanév elé, mert számításaink szerint 200 uj hallgatót kelle­ne diákotthonba felvenni, ha volna épületünk. A zugligeti diákott­hon kiegészítéseként kapott épületrész csak kismértékben enyhíti gondjainkat. i líéhány szóval meg kell említenünk a hallgatói menzák helyzetét is. Sajnos, közvetlenül az elleniorradalom után kialakult helyzet Pers­pektivplan elemzése következtében az Egyetemtől több menzahelyi­séget elvont a Belkereskedelmi Minisztérium. A meglévő menzahelyi­­ségeink már ez év elején oly kevésnek bizonyultak, hogy a tanév első hónapjaiban órákig tartó hosszú sorbaállás mutatkozott a. bel­város kellős közepén. Ezt a politikailag is rendkívül kényelmetlen helyzetet is csak nagy erőfeszítéssel tudtuk megszüntetni akkor, mikor a Uáday-utcay önkiszolgáló menza átépítése befejeződött. A szeptemberben induló uj tanév újólag felveti a menza kérdését. A Bölcsészettudományi kar egyik, erre alkalmas alagsori helyisé­gében szeretnénk önkiszolgáló jellegű menzát létesíteni. Az átépítés már beindult, s ha sikerül az engedélyeztetés bürokratikus útjait is bejárnunk, akkor - kisebb nehézségekkel - a menzakérdés előbb­­utóbb megoldódik. Nagymértékű hiány mutatkozik a tanszéki segédszemélyzet terén is. Főleg a Természettudományi Far oktatóinak túlterhelésén lehetne könnyíteni, ha megfelelő számú laboráns, mechanikus, könyvtáros állás állna rendelkezésünkre. A hatalmas értékben beszerzett uj műszerek holt értéket jelentenek, ha működésükhöz nincs biztosítva szakkép­zett segédszemélyzet. Az egyre nagyobb mennyiségben beszerzett könyvállomány csak szakszerű katalogizálással válik használhatóvá. Erre azonban könyvtáros állás hiányában nincs lehetőség hem lohet elmenni szó nélkül két olyan probléma megoldása mellett, mely a gazdasági apparátus munkájának folyó tanévben a. gerincét képezte. Egyik a bérrendezés, másik a Mákóczi-uti leánydiákotthon átköltöztetése. A múlt év őszén végrehajtott bérrendezés - bár az oktatók nagyobb béremelést vártaik - nagyrészt kielégítette a vára­kozást. Fa nem is szüntette meg teljesen az ipar, illetőleg a tu­dományos intézetükkel fennálló bérfeszültséget, a Pártszervezet és a FzaRszervezet egyidejű agitációja nyomán mindenki előtt hamar világossá vált, hogy a^Párt és a. kormány vezetői ismét helytálltak korábbi ígéreteikért és a népgazdaság nehéz helyzetében is korri-

Next

/
Thumbnails
Contents