Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1960-1961 (HU ELTEL 1.a.16-17.)
Jelentés az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1960/61. évi munkájáról - Az oktató-nevelő munka, a hallgatók tanulmányi eredményei
A Természettudományi Iparon a konzultációkat és konferenciákat rendszeressé tették. Itt a hallgatók kis létszáma nem teszi indokolttá a konzultációs központok felállítását. A konferenciák egy-egy alkalommal két naposak voltak és az összes tantárgyat felölelték. A teljesség kedvéért teszünk említést arról, hogy a levelező oktatás egyes kérdéseivel a reformfeladatokon túlmenően is mindhárom kar pártvezetdsége is rendszeresen foglalkozott, A TTK-n pl. egy elemző vizsgálat alapján felterjesztéssel fordultak a Művelődésügyi Minisztériumhoz, amelyben felhívták a főhatóság figyelmét az oktatói létszámproblémákból eredő nehézségeinkre. Hasonló problémákkal foglalkozott az Állam- és Jogtudományi Mar is; egyelőre kevés eredménnyel. A nem kielégítő oktatói létszám miatt a TTI- mellett az Állam- és Jogtudományi Iíar is csak nagyon nehezen tudja ellátni a nappali hallgatók számánál jóval több levelező hallgató oktatását. Az Állam- és Jogtudományi Kar létszámviszonyai ra jellemző, hogy a tanszékeken összesen hat adminisztratív munkaerő működik. A jegyzetek kéziratainak letisztázása emiatt sokszor akadozik, pedig a levelező oktatás jegyzetek nélkül nem képzelhető el. tanszékeken összesen mintegy 90 ezernyi könyv van, de nincs egyetlen egy könyvtáros sem a tanszéki könyvtárakban, A Dékáni Hivatal a másik két karnál is rosszabbul van ellátva adminisztratív erőkkel, pedig a levelező és esti hallgatók létszáma, a konzultációs központok stb. teljesen indokolttá tennék a Dékáni Hivatal megerősítését. Az esti és levelező oktatásnak ma is egyik problémája, hogy az oktatók a hallgatókkal egyénileg - azok nagy száma miatt - foglalkozni nem tudnak. Az Állam- és Jogtudományi Karon a. Kar mintegy 60 oktatójára kb. 1800 esti és levelező hallgató jut, egy oktatónak tehát átlagban 30 hallgatóval kellene foglalkoznia, E mellett meg ott vannak a nappali hallgatok is. A Bölcsészettudományi Karon az esti tagozaton a folyó tanévben vizsgahalasztás alig-alig fordult elő, ugyanakkor a levelező tagozaton az ilyenek száma még igen magas* nyilvánvaló tehát, hogy az esti tagozat újbóli bevezetése helyesnek bizonyult, beváltja a hozzáfűzött reményeket. A levelező^és esti oktatásban résztvevő hallgatókról elmondható, hogy általában olyanok nyertek felvételt, és folytatnak tanulmányokat, akiknek munkakörük megkívánja az egyetemi végzettséget, így pl* az Állam- és Jogtudományi Karon az igazságügyi, ügyészségi, ^belügyi és tanácsi szervek dolgozóiból adódik a. hallgatóié többsége, a. Bölcsészettudományi Karon is csak elvétve akad olyan, aki fizikai dolgozó, a TTK-on pedig elsősorban műszakiak folytát tak tanulmányokat. Ez utóbbi karon a pedagógus munkakört ‘"»-M : száma az előző évekhez viszonyítva csökkent, a fizikai dorgo^K száma valamit emelkedett. Meggondolandó javaslatként vetjük fel, hogy esetleg helyes lenne a levelező és esti tagozaton is az évfolyamfelelősi rendszert bevezetni, az esti hallgatók pártaktiváját megszervezni, hogy ily módon a hallgatókat jobban össze lehessen fogni. Valamennyi kar javasolja, " • a IEÍ szerezzen érvényt annak, hogy a tanuló pedagógusok számára az egyetemi foglalkozásokon való részvételt a munkahelyek biztosítsál:.