Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1960-1961 (HU ELTEL 1.a.16-17.)

1961. január 20. - 1. Pályázatok

íIZALMÁS! Tanácsülés után szíveskedő ék a Dékáni U’vatal vezetőjének Itadni! y ' X r . - 22, W V } SZAKBIZOTTSÁGI__JSGYZŐKÖFZV I ' Művelődésügyi Közlöny 1960« december i?-i számában az ELTE Elméleti izikai Tanszékén betöltendő .két tanári állásra meghirdetett pályázati 2lhiváa alapján dr^_K A R X C- Y Q H G Y docens részéről beérkezett .ily azat r o 13 pályázó tizenkét év óta működik a tanszéken0 Kezdő éveiben szívós ki~> artássál és fejlett kritikai érzékkel teljesen beledolgozta magát áz Lmélctí fizika minden ágába és csakhamar univerzális tudással rendel­hette Alkotó képességére jellemző^ hogy gyors haladnának minden egyes )kát tudományos dolgozatok egész sora kisérte0 Amikor az elemi részek itatása a fizikusok érdeklődésének középpontjába került? erre a tárgy­érre koncentrálta tevékenységét ás igen értékes eredményeket ért el3 :iy pl0 a fermiontöltős megmaradásának elvét ő fedezte fel elsőnek és a idomány szívesen elismeri prioritásátc íTcve ismertté és megbecsültté Lit a külföldön is és nem egyszer éri a megtiszteltetés? hogy tudomás ros eszmecserére külföldi meghívásban részesülő Tanszék három akadémiai kutató Gsoportja közül ő vezeti az elemi ré­vekkel foglalkozót« Ugyancsak ő szervezte és vezeti a tanszéki további pző szemináriumnak azt a részét, amely ezt a tudományágat választotta nccí.D is terület-éneke .dományos munkásságának elismerését jellemzi, hogy már fiatal korában snuth—dijban részesült* tatéi munkája ugyancsak magas színvonalú* Szaktudásának terjedelménél gva átlátja a különböző diszciplisÄ összefüggését és hallgatóinak m széteső részleteket, hanem szerves egységet képes bemutatniu Előa­­eai mélyrehatók és különösöm ennek köszönhető, hogy öntevékenységet Itanak ki a hallgatókból*» Szívesen irányít és fáradhatatlanul beszéli Z a forrásmunkák nehézségeit előretörő hallgatéival0 Számos jegyzetet t részint egyedül* részint társaival közösen* A Műszaki Kiadónál meg­­cent Kvantummechanika cimü tankönyve kitűnő segédeszköze az oktatás­­■r0 A könyvet számos jé tulajdonsága miatt orosz nyelvre is lefordi­­jtáko *.Igatói előtt nagy a tekintélye és ezért erős nevelő hatást, elsősor— > a tudomány iráncí érdeklődés felkeltését, képes kifejteni* ;erjedt társadalmi munkát végez* így a Műszaki és Tudományos Egyesü­lök Szövetségében, az Eötvös Loránd Fizikai Társulatban mint clnöksé— tag és a Fizikai Szemle főszerkesztőjo? a Tudományos Ismeretterjesztő sülatban mint választmányi tag ás mint az Akadémiai Fizikai Főbizott— magja* *3adalmi munkájának elismeréseként a Szocialista Munkáért Érdemrendet tu, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének 1956o cgt e mbe rí kö zgyül6 sén* az 1956-os ellenforradalom idején az országos és az egyetemi hely­et helytelenül Ítélte meg s ennek megfelelően helytelen magatartást isitott, az ellenforradalom utáni években a pártszervezet bírálata— jelentős politikai fejlődést futott be 3 ezzel elnyerte a párt egye­­ő vezető szerveinek s a kar vezetőinek a bizalmát* Világnézetében is

Next

/
Thumbnails
Contents