Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1960-1961 (HU ELTEL 1.a.16-17.)

1961. január 20. - 1. Pályázatok

/Ezután megtörténik a szavazás liagy Karoly professzori pályázata ügyében*/ * (Z^S^) Antal Zoltán docensi pályázatának tárgyalásakor: Szigeti József kissé kevesli Antal tudományos munkásságát. Lengyel Sándor megjegyzi, hogy Antal kandidátus, majd elmondja, hogy munkássága a gazdasági földrajz terén az iparföldrajz irány­zatúnak kifejlesztését célozza, amivel úgyszólván egyedül áll az országban# Antal munkássága hazánkban ezen uj földrajztudomány! irányzat meghonosításának kezdeteit jelenti s ezért különleges jelentőségű. Erre utalnak dolgozatainak címei is# Sztrókay Kálmán megemliti, hogy Antal megvédett éa kiadásra ja­­vasolt kandidátusi értekezéséhez 51 térképmellékletet készített, s hozzáfűzi, hogy a földrajzban nagyfontosságuak az ilyen gazda­sági vagy iparpolitikai szempontból megszerkesztett térképek# Ess a szempont is hozzátartozik a valóban kevésnek látszó publikáció mér legeiéséhez* Lcnayel Sándor rámutat, hogy gyakran nem a publikációk száma dön­tő. Szigeti József megnyugodnak találja a kérdésére Sztrókay profesz­­szor által adott választ, s azt is, amit Lengyel Sándor mondott# Egyed László elmondja, hogy a földrajz területe nagyon közel áll olyan jellegű tárgyakhoz, amelyekről elmondhatjuk, hogy az ideo­lógiai nevelést jelentik, s a földrajztudomány területén olyen jellegű törekvés van, hogy ezt a tudományt éppen ezen a vonalon kell erősiteni. Ez is nagyon súlyos szempont volt, amikor Antalt számításba vették, mert ezen a vonalon nem volt minden rendben# /Ezután megtörténik a szavazás Antal Zoltán docensi kinevezéséről#/ Székely Györ^yy raegá lapítja, hogy ez az eszmecsere is mutatja, hegy a szóbeliségé nem megy & szavazás rováarára, mert a problémák felme­rülnek és tisztázódnak* Hedvig Péter docensi pályázatának tárgyalásakor: Sztrókay líálmán megemliti, hogy Hedvig ügyében a kari tanácsban elég nagy volt az ellenszavazatok száma, de az ellenfelemén^ szó­ban nsra merült fel. Ha váltani kis disszonancia lehetett is ebben a tekintetben a karban, az semmiesetre sem politikai jellegű volt, hanem az oka az, hogy Hedvig a kevésbé népszerű emberek közé tar­tozik. Itt tehát szin alatt sem mérlegelhető az előbbiekben felve­tett szempont. Sztrókay,professor rászavazett, de a kari hangokból úgy látja, hogy akik nem voltak hívei Hedvig docensi kinevezésének, azok azt egy kissé korainak minősítették# Lengyel Sándor szerint ha objektive vizsgáljuk Hedvig esetét - márpedig az Egyetemi Tanácsot nem kell és nem szabad érzelmi motívumoknak vezetniük - docensi kinevezése oktatói munkája szem­pontjából is időszerű, megérdemli. Tudományos munkássága is dol­gozatainak száma és jelentősége, munkakörének érdekessége és új­szerűsége szempontjából indokolttá teszi a kinevezést, amellett 1958-óta kandidátus. Jelentős az Atomfizikai Tanszéken általa Janosay professzor irunyitasa alatt végrehajtott tanszékszervezés, az oktatási munkaterén kifejtett szervezői tevékenysége, ö többi

Next

/
Thumbnails
Contents