Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1960-1961 (HU ELTEL 1.a.16-17.)

1960. október 7. - 1. Oktatási rendszerünk továbbfejlesztése irányelveinek vitája

Qa ir : ‘ is-iv„l, -egy a hallgatók tanulmányaik befő jezuso-JI

után 1-2 évig ^telező szakmai Gyakorlaton vegyenek^részt fizetéses állasban, Itt felvetődik a diploma dny or osonok az időpontja, és az o °"vg te— ni hatos03 alá tartozás kérdése is. oJ

A felsőoktatási reform kérdéseiből megegyezer ki szeretném ragadni az oktatás tudományos jelx^gc os ti hallgatok választott szakmája gyakorlati követelményei közötti Összhang merteremt ősének feladatát. Ez°az a pont ahol az elméletben helyeslők egy részénél is a gyakorlatban a legtöbb 9 meg nem értéssel és nehézséggel találkozunk. Szak számára nyomatékosan szeretném leszögezni, hogy az egyetemi tanulmányok semmiképpen sem jelenthetnek önmagukban tudóskopzost, és hogy nem lehet tudós abból, aki a maga specializált szűk tudományszakára készülve már az alapok lerakásánál elszakad a tudományág szaktudományi környezetétől. De minden tudományos pályára készülő esetében hasznos egy ideig a gyakorlati munka is. Ez persze nem zárja el tudós professzorainkat, de nem is menti fel őket az alói, hogy a tehetségesebb hallgatókkal külön is foglalkozzanak, azokat olyan feladatokkal is megbízzák, amelyek megalapozzák a tanulmányok befejezése utáni önálló kutatómunkát' és a gyakorlatban megerősödve segítik a tudóssá, fejlődést. Merem áliitani, hogy az egyetemi’reform a gyakorin- 1 ti követaisi énvak előtérbe állításával nem csökkenti a tudósképzés igazi utjának lehetőségeit, de világos, hogy ezt nem a tanárképzési, vagy j0- gászképzési tananyag tulzsufolásával lehet elérni. A diákköri foglalkozások, az Eötvös-kdlégiumi ^órák, a doktorátusra való felkészítés, az aspirant ura számos uj lehetőséget nyújtanak egyetemünk professzorainak a „adósképzáo alapjainak biztosítására. Ismételten alá szeretném huzni a tudományos és gyakorlati munka ösazhangjáből is kiindulva az irányelvekben megszabott- feladatot a neveléselméleti és neveleslélektani problémákkal való foglalkozásra és a felsőoktatás módszertanának kidolgozására. Ez utóbbiról megjegyzem, hogy bernit, nemcsak a pedagógiai tanszéknek, m^em minden tapasztalatokkal biró oktatónknak jelentős szerep juthat, s kutatómunka egy részét ebbe az irányba kívánatos fordítani.

Összhangban van a tudományos és a gyakorlati képzés követelményeinek c~ gészségcs egyensúlyaval és ezért örömmel kell üdvözölnünk az irányelvekből következő uj fontos feladatot, az egyetemek és főiskolák központi szerepének kimondását a továbbképzésben. Helyesen itt jelölik meg az irányclvek a specializálódást, mint feladatot. Az^egyetemnek egyfelől biztosítania kell a készséget a tudomány fejlődéséből adódó tudásanyag-többlet elsajátítására, másfelől el kell nyernie a szervezeti lehetőségeket a továbbképzésben való részvételre, tanári, ipari szakemberi, jogászi telj 1 e t e n agyar .in t,

Magunkévá tesszük, hiszen javaslat .inának megfelel az esti tagozatok fejlesztésének befoglalása az irányelvekbe, éppen Így a levelező hallgatók kötelező foglalkozását és a vidéki konzultációs központok felállítását..

Itt is nyomatékosán hangoztatnunk kell annak szükségességét, hegy a fejlesztés egyes lépéséi előtt enne., statuszoeli es a^i feltotaler biztosítást nyerjenek. Biztosítani kell a jogos létszám-igényeket és anyagi ellátottságot, mert csak igy tudják az egyetemek az e.ti és levelező tagozat: tanulmányok lehetőségét betöltött munkakörtől függetlenül biztosítani a termelőmunkát végsők számára.

Az irányelvek a feladatok részletezése után joggal jutnak arra a megállapításra, hogy az oktatási rendszer továbbfejlesztőse egoss társadalmunk ügye. Alá kell húznunk az irányelvek szavait, amelyek az iskolák os üzemek közötti szervezett kapcsolót létrehozására irányulnak. Úgy orozzuk,