Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1959-1960 (HU ELTEL 1.a.15.)
1960. július 11. - 3. Arany- és gyémántdiplomák kiadása iránt beérkezett kérések elbírálása
-4omAD ATOÍ . A Térnészét tudományi Kar a tanóv során folmérto, hogy az oktatás hogyan fejlődött tartalmi 6s módszertani ssomponthól, s arra a megállapításra jutott, hogy a Ken? professzorai, oktatói mint a tudományágok«at alaposan ismerő, ózok legújabb fejlődését állandóan figyelemmel kisérő, sőt a fejlődéshez saját kutatásaikkal is számottevően hozzájáruló tudományos dolgozók, sokat törődnek azz al, hogy oktató munkájuk tartalmát és módszereit a korszerű szakmai és társadalmi követeIményoknok megfelelően fejlesszék. Ennek az egyébként is megfigyelhető folyamatnak nagy lendületet adott az ötéves tantorvok kidolgozásával megkezdődött felsőoktatási reform. A jelentés a Kar felmérését részleteiben nem tartalmazhatja, mégis a következő tanévben a Természettudományi Kar példájára a Bölcsész ás az Állam- és Jogtudományi Karon is meg ke leejteni egy hasonló célú vizsgálatot. Éppen ezért^célravezető lesz, ha a ke t Kar a'Természettudományi Karnak ezirányú jelentését áttanulmányozza* Az Egyetem kettős feladatánnlc: a szokképzésnek és a tudósképzesnek eltérő szende latjai igen sok nehézsóget okoznak Egyetemünkön. Oktatóin]?: között ugyanis vannak olyanok, akik csak arra helyeznek súlyt, hogy az Sietem tudományfojlosztő és tudósképző intézmény és ezért kevésbé tartják fontosnál.: az Egyetem.tanárképző és szakemberképző szerepét, E kérdés elemző vizsgálatára a következő tanévben ka,ri üléseken kell.sort koriteni. Az elkövetkező tanévben a Pártbizottság, az Egyetemi Tanács, vagy a doktori Tanács közös értekezleten foglalkozni fog a hallgatók politikai nevelésének kérdésével, különös tekintettel a hallgatók között felmerülő burzsoá ideológiai nézetek, nacionalizmus stb. kérdéseire. A levelező tagozat ostiositéso káderigénnyel jár. Erről az állami szerveknek - a pártbizottság segitsógével - egyetemi viszonylatban tervet kell készítenie s*ezt a tervet az Egyetem valamennyi fórumán meg kell vitatni. Évek óta, nem sikerült elérnünk azt, hogy a levelező oktatással professzorain!?: is rendszeresen foglalkozzanak, A káderterv elkészítésénél a levelező hallgatói létszámnövekedés következtében szükséges káderigónyoket olymódon kell megterveznünk, hogy már. a közeljövőben lehetővé váljék ennek a kívánságnak a teljesítése, hogy professzorainknak is jusson idejük a levelező hallgatókkal való rendszeres foglalkozásra. A káderutánpótlás kérdése nem Jehet az Egyetem kampányfeladata* Egyes professzoraink törődnek azzal, hogy fiatal munkatársaik mielőbb megszerezzék a kandidátusi fokozatot, mig mások ezzel egyáltalán nem, vagy csak kevéssé gondolnak. Az^ aspir onturára való javaslatokban igen sokszor konkrét szelekció és szubjektivizmus érvényesül. Az aspirántura javaslatokkal kapcsolatos értékelések nem eléggé egyöntetűek, de ez abból következik,- hogy nem ismerik az egyetemen az asp íranturára való felvétel feltételei. A következő tanév elején egy szélesebb plánon előtt nyilvánosságra kellene hozni, hogy melyek az uj tudományos fokozatok kritériumai.