Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1958-1959 (HU ELTEL 1.a.14.)
1958. december 22. - 1. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tízéves fejlesztési tervjavaslatának megvitatása
■r '' . - 21 -I t, • ptÁBWXó/ wniert Andor helyesnek tartja* hogy as eny»g 5v oldalán kih&gyaesék Jf fc véleménye, imelyre Waldepfel professzor utalt. iiARirvel Sándor közli, hogy Déei professzor hozzá inté«ott leírelótosn 0rf^'TFtrTpríkdny7jegyaéktinek a következő uj tankönyvekkel valő kiegészítését* üiaemik a meteorológia* bevezetos a légkör .izi^jjaba# í ohulek professzor kengyel ndorhoz intézett leveliben arra hívja fel a figyelmet, hogy a tervjavaslatban utalóé t> tónik uá3hjn Erra- hOi<y a 7TK injleuztiT:áre a mostani hely nem ©legenda, de kimaradt belőle a kérdés megoldásának a TTiC által elfogadott mad^a, pedig es fontos 1 nno, mert az elhelyezést be kellene dolgozni az egységei vároafejieaztéabe. een^yel lánoor szerint a tudományos kútelőállásokra fteld&pfel professzor által mondottakat nem volna célszerű olyan kifejezetten,kizárólagosan belevenni a tervjavaslatba, hogy olyan timuzákeken, amelyeknek megfelelő területen kutató vegy udcmányos intézmény van, ne legyenek akadémiai állások. ft&ldepfel József véleménye szerint ettől el 1 ehetne tárni ott, ahol szüle séges, Te öz elv lehetőleg ez legyen. ksrd03 /áezld szerint a 20#századi magyar irodalmi oktatás kettév£IasátÍsa Tekint©tébna - anélkül, hogy aov t eldöntésre karain© a korazakválrjsztá esztendő - azt kellene hangsúlyozni, hogy a aor— társi, élő irodalom egyetemi oktatását éppen a magyar irodalomnál nagyon fontosnak tartjuk. Képtelenség, hogy hail .»tóink kezét éppen ott engedj ík el, ahol a talaj a legsíkosabb, és éppen ott engedjük át őket esetleg ártalmas hatásoknak, Bem lenní szabad a kösépiskolába olyan fiatal tanárt küldeni, akit az Egyetem nea világosit tt fel kellően a pillanatnyi magyar irodalmi helyzetről, itt az irodai őstörténet fogalma át aegy napjaink irodalmi helyzetének ismeretébe, ezt pedig Kardos áászló rendkívül fontosnak tartja. Be kellene venni a tervjavaslatba, hogy a kortársi irodalomban az eddiginél sokkal jelentősebb segítséget kellene nyújtani a h;l Igztóknak • Valdßpfel József telieaen egyetért ^rüoa hóazlővsl. A vála^ztóvonsrai’a'tanszék Yéttévalass táse tekintetében lényegében ott képzeli, ahol a szocialista reaiizimio csírázni kezd, olyképpen, hogy a nagy Nyugat-nemzedék Íróinak tárgyalása, pályájuknak 1919« utáni szakafisára vonatkozólag le, a moutáni tanevekhez, míg a Tanéoskö«társaság utáni uj jelenségek - és a felszabadulás utáni irodai oai teljes egészében - már s létesítendő leguj&bbkori magyar irodalomtörténeti tanszékhez tartoznék* Erre a tanszékre volna megfelelő személy is« Est az aj tanszéket az *>• éves képzés bevezetésivel kellene megválóéi tani« Yuróozi-^roatler Józsefnek a legujabokori magyar irodalomtörténeti tanszék Yoüiliiáo^val szemben bizonyos aggályai vannak. í rra kell ezzel kapcsolatban gondolni, hogy egy fejlődében, átalakulóban lévé, le nem zárt korról van sző, e a most élő és működő Írók is fejlődnek, átalakulnak. Hol van az az objektiv judicium, mely meg tudná mondani, hogy egy most élő Íróból idővel mi less, hova fejlődik? Egy élő iró megítélésében könnyen lehet tévedni. Hol vannak ezen a téren a tájékozódás fix pontjai? Kívánatos, hogy kövessük az élő Írók fejlődését beszámolókban, de kérdés, hogy ez tudományos diszciplína lehetns-e? A tudományos diszciplína akk r kezdődik, ha
