Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1957-1958 (HU ELTEL 1.a.13.)
1958. április 18. - 1. A Művelődésügyi Minisztérium vizsgaszabályzat-tervezetével kapcsolatos észrevételek
7. § /2/ Csukás István Eelhivja a figyelmet arra, hogy a minisztérium álláspontja szerint a fakultativ tárgyak vizsgaeredményeit nem kell beszámítani. A tantervben foglalt követelményeknek kell eleget tenni és ezt mérjük. Szamuely Tibor nem ért egyet a bekezdéshez benyújtott két módosité Az Egyetemi tanács a 7* § /2/ bekezdését a Minisztérium szövegezésében fogadta el. Az Egyetemi változatlan szövegben fogadta el. Az Egyetemi fanács ehhez a bekezdéshez elfogadja a Jogi Kar következő szövegmódosítását: mA szigorlat tételes, összefoglaló, átfogó tudást megkívánó vizsga; felölei a tantárgyhoz tartozó valamennyi addig hallgatói kollégium /tantárgy, gyakorlat stb./ anyagát." / - Az Egyetemi Tanács a TTK-nak az "állapítja meg" helyett "hagyja jóvá" változtatásra irányuló javaslatát nem fogadja el. 8»§ /2* Ortutay Gyula véleménye szerint a TTK. szövege pontosabb, mint a tervezet. Dávid ^sigmond szerint a TTK szövegének első mondata a résztárgyak esetében félrértésre vezethet. Az Egyetemi Tanács a 8. § /2/ bekezdését a TTK. módosító javaslata szerint, de annak első mondatát mellőzve, a következő szövegben fogadja el:" Egyé-egy szigorlati tárgy több egymáshoz kapcsolódó rész - tárgy anyagát is felölelheti." 8» § /?/ Túrán Pál A Jogi ^ar módosításával kapcsolatban megjegyzi, hogy tanársegédek vizsgáztatása esetén valamilyen módon ellenőriztetésre van szükség. Ortutay ^yula Sámutat, hogy benne van a szövegben a "kivételesen" szó. Németh Gyula ^ legsúlyosabb aggodalmainak ad kifejezést a tanársegédek vinsgáztatasaval kapcsolatban. A vizsgáztatás nagyon finom lelki folyamat, azt nem lehet olyan fiatelemberre bizni, akinek ahhoz sem élettapasztalata, sem igazi érzéke nincs, hanem gépiesen, sokszor könnyelműen, szubjektive, sőt gyange tudás alapján vizsgáztat. Nem tesz javaslatot, de tanársegédre csak a legritkább esetben bizna vizsgáztatást* k dékán, akinek engedélyéhez van ez kötve, esetleg nem ideéri azt a tanársegédet. Csak a professzornak van valami fogalma arról, hogy alkalnas-e az illető tanársegéd vizsgáztatásra. 7> § /l/ Az Egyetemi tanács eredeti szövegében fogadta el* javaslattal, 7. § /3/és /4/ 8. §/!/