Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1957-1958 (HU ELTEL 1.a.13.)
1957. november 18. - 1. Müvelődésügyi Minisztérium által megküldött " Kulturális program " tervezetének tárgyalása
I 1 / (W)- 9 -külföldi felsőokzatás tapasztalatait. Szért to vább kell fejleszteni a nemzetközi kapcsolatoké a szocialista táboron belül, de a lehetőségekhez mérten a nem szocialista világ országaival ' . • .. •' I" is. Szükség van külföldi ösztöndíjrendszerünk átalakítására is. Külföldi tanulmányokra általában egyetemet végzett, lehetőleg a szakjukkal! kapcsolatos hazai gyakorlat területén is jártak i fiatal szakembereket kell kiküldeni. Lehetővé ■ kell tenni továbbá, hogy az egyetemi alapképzés megszerzése után felsőbb évfolyamú hall ,atók a hazai egyetemeken nem képviselt szakokon, illet ve iaegennyervi szakokon külföldi egyetemi tanulmányokat folytassanak. A külföldi tanulmányé eredményes felhasználása, ae a tudományos utánpótlás ^neveiése céljából is elengedhetetlenül szükséges, hogy az egyetemi hallgatók a jelenleginél sokkai nagyobb figyelmet fordítsanak az idegen nyelvek elsajátítására. A külföldi ösztöndijakat országos pályázat alapján kell odaítélni a .létrehozandó Országos Csztönaij Tanács közreműködésével. Fokozatosan újjá kell szervez ni a külföldi magyar intézeteket, melyek magyar ösztöndíjasok külföldi tanulmányi központjaiul szolgáltak és uj intézeteket kell létrehozni elsősorban a szocialista tábor országaiban. r _ . ✓ 5* A levelező és esti oktatás, mint a feif nőtt dolgozók egyetemi tanulásának rendszere - szocialista felsőoktatásunk egyik igen fontos vívmánya, hűnek ellenére az egyetemeken ez az I