Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1955-1956 (HU ELTEL 1.a.11.)
1956. július 27. - 4. Aranydiplomák odaítélésére vonatkozó javaslatok
1937* július 30-án született, Budapesten. Munkás származású. Édesapja szakképzettsége cipészsegéd, A felszabadulás előtt autóbuszkalauz volt, a felszabadulás után a BSZKRT-nál függetlenített SZDP, majd MDP titkár, illetve elnök. 1950-től a IX, kerületi Tanács elöljárója, majd tanácselnöke. Szülei különváltan élnek, 0 édesapjával, húga édesanyjával él. Édesanyját a pártból kizárták. Bojtor 'Sándor általános iskolai tanulmányait Somogybán, majd Pesten végezte, ahol az Úttörő mozgalomban részt vett, mint rajtanácselnök. 1950-ben került a Maxim Gorkij magyar-orosz iskolába, ahol jeles, jó tanulmányi eredményt ért el. Az iskolában irodalmi diáklapot alapitott. Vsj BOJTOR SÁ.HDOR II. évfolyamú joghallgató Tanúim.Ínyi eredrnényei ; Római jog Magyar jogtörténet Egyetemes jogtörténet &llamjog állam- és jogelmélet Orosz nyelv Honvédelem Latin nyelv Marxizmus-leninizmus Marxizmus gyakorlat I. félév: II. félév: jeles jó jeles jeles jeles jeles jeles jeles jeles jeles jeles jeles j<5 jeles jeles jeles jeles r jeles jeles jeles Már a felvételi vizsgán kimagaslott általános műveltségével a többi hallgatóhoz viszonyítva, különösen a történelem tudásában. A marxizmus gyakorlatokon alapos tudást mutatott fel,- Az I, év első napjaitól kezdődően kitartó, rendszeres, becsületes, szorgalmas tanulmányi munkát végzett. Az 1-es csoportból”helyaztűk "át az 5-ös csoport állami vezetőjének ahol erőjét megfeszítve küzdött a jó kollektíva megteremtéséért és a csoport jobb tanulmányi eredményéért,' Évfolyamtársai szeretik, becsülik. A magyar jogtörténeti tanszéken dolgozott, részt vett a magyar jogtörténeti tudományos diákkörben. Évfolyamdolgozatát is e tárgykörből irta, amelyen az I. félév elejétől szorgalmasan dolgozott. Jé évfolyamdolgozatáért Csehszlovákiába ment volna, azonban ez elmaradt. Jelenleg is e tárgykörből ir pályázatot.