Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1955-1956 (HU ELTEL 1.a.11.)
1956. április 6. - 3. Az ELTE Nyelv- és Irodalomtudományi Karának jelentése az 1955-56. tanév II. félévének munkájáról
23 / László/ Bóka László szerint a munkás-paraszt hallgatókkal való foglalkozás terén valóban történt bizonyos előrehaladás, de a jelentés azért ezt a kérdést a valóságos helyzetnél optimistábban kezeli. Nemrégen az Egyetem keretében rendezett egyik gyűlésen felállt egy egyébként nagyon kiváló képességű, jó politikai beállitottságu, funkcionárius IV. éves hallgató, utánpótlásunk egyik reménysége, és azt mondotta, hogy a munkás-hallgatók nem érzik jól magukat a karon. Bóka elvtárs a gyűlés után több munkás-hallgatóval beszélt erről és nagyobbára az derűit ki, hogy ez valóban igy van, ezért ezt hozza kapcsolatba a hallgatók politikai helyzetével, mert az illetők lényegében nem azt panaszolták, hogy pl. nem foglalkoznak velűk|az oktatók, hanem azt, hogy négy év után is úgy érzik} hogy a kifejtett hatalmas erőfeszítések ellenére hátrább vannak, mint az előnyösebb helyzetben lévők, 1953. júniusa óta éppen a legkiválóbbak valamiféle megrendült, bizonytalan helyzetet éreznek, megszűnt az a biztonság, amit valaha éreztek, - amiben nagyon sok nem jó elem is volt - és helyette nem kaptak semmi olyan politikai támasztékot, ami ehelyett reális helyzetet biztosított volna számukra. Ez a helyzet nem tekinthető még megnyugtatóan megoldottnak, a hallgatókkal az eddiginél sokkal intenzivebb kapcsolatot kell teremteni. Bóka elvtárs a jelentésnek a két irodalomtörténeti diákkörről szóló optimista megállapításához hozzáfűzi, hogy Szauder József, a régi irodalomtörténeti diákkör vezetője szerint ez a diákkör egyáltalában nem funkcionál, az elmúlt félév során egyetlen ülést sem tartott és tagjai jelenleg nem látnak maguk előtt perspektívát. A modern irodalomtörténeti diákkör jobban működik ,élőbb, ami nagyrészt Koczkás elvtárs ösztönző hatásának tulajdonítható, de ott is egy kicsit erőszakolják, hogy jobban működjék. Ennek az utóbbi diákkörnek az ülései is aránylag^nagyon szűk, mintegy 30 főnyi, bár aktiv kört vonzanak, amely amúgyis behatóbban érdeklődik a kérdések iránt. A többi diákkörhöz Bóka elvtárs nem tud hozzászólni, jó hirek vannak a nyelvészdiákkörök működéséről, de Bóka elvtárs attól fél, hogy a helyzet megítélése a kelleténél optimistább. Véleménye szerint nem tartható a jelenlegi szakdolgozati rendaser, hogy tudnilik közvetlenül a beadás előtt Írják a hallgatók a szakdolgozatot. A nyelvtudományi karon egy külön bizottság foglalkozik a kérdéssel; az irodalomtörténeti tanszékek tanácsa is foglalkozott vele, kooperációra szánta el magát, de jelenleg nagy túlterheléssel küszködnek a hallgatók, a hospitálás ideje alatt a Széchenyi Könyvtár délután fűtési nehézségek miatt zárva volt, tehát sok idő kiesett a^szakdolgozati munkából, s igy félő, hogy a többség nem tudja idejében beadni szakdolgozatát. Éppen ezért kéthetes beadási haladékot javasol, ami még mindig jobb, mint az önkéntes határidő-meghosszabitás, mert ez tömegitéletekre vezetne, aminek pedig nem lenne jó hatása. Foglalkozni kellene a levelező hallgatók kérdésével a tanszékek túlterhelése szempontjából. Bóka elvtárs tanszékén ebben a tekintetben a legintenzivebb oktatói munkára van szükség, mert kimenő évfolyamról van szó, foglalkozni kell a levelezőkkel az elhelyezés, a hivatástudat szempontjából, konzultációkon ezek problémafelvetései már bonyolultak és a tanszéken a tanszékvezetőn kivül csak két oktató van, ami a legnagyobb gondokat jelenti. Fel kellene vetni az OM számára, hogy a levelező oktatást egyszer már globálisan nézzük meg, mert félő, hogy ez igy nem megy már tovább. A jelentés csak egyetlenegy vonatkozásban foglalkozik a fizikai és ffglff^nisztrativ dolgozók helyzetével, pedig a közhangulat nem megnyug-