Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1953-1954 (HU ELTEL 1.a.9.)
1954. július 9. rendes - 2. Beszámoló az 1953/54. tanév munkájáról - 3. Pályázatok megvitatása
- 4-9 -a kari kirendeltségeknek lehetőleg olyan módon, hogy legyen ott /ahogy jelenleg is van, csak jobb kiválaaztásban/ karonként 2-2 elvtárs: az egyik az . I.évfolyamon, a másik a II. évfolyamon folyó tanításért legyen felelős, de ne csak szerfezetileg, hanem érdemben is, s ezek úgy legyenek kiválogatna, hogy őkjigxy legyenek azok, akik majd egész évén át az előadásokat fogják tartani. A megfelelő és lehetséges megerősítés és a lehetóéges belső átcsoportosítások révén arra kell törekedni, hogy karonként 2-2-munkatársat ki kell választani arrai hogy az I. illetve II. évfolyamon az illető karon ok legyenek azok az előadók, ^akik maid végig előadnak. Ezzel kapcsolatban felszólaló a tanszék, de döntően az OM részéről minimalizmust lát és a jelenlegi lehetőségek lebecsülését is. Ennek megfelelőek teljesen szét akarják osztani a párttörténet anyagát, ami oda,vezet, hogy egy előadó egy fejezetet vagy egy fejezet- részt ad elő és ezt mechanikus, maga és a hallgatók számára unalmas, lélekölő módon sokszorosan elismétli. A kari kirendeltségek megerősítése azért is szükséges, mert enélkül elképzelhetetlen, hogy a tanszéknek a karon dolgozó munkatársai alkalmazkodni r tudjanak a kar tudományos profiljához, a felvetődő sajátos módszertani, nevelési igényekhez. Amennyiben megtörténik az említett elosztás, akkor mindjárt módjukban van a beosztott munkatársaknak, hogy kapcsolódjanak a kar munkájához: fokozatosan átnézzék az illető kar legfontosabb szaktárgyainak jegyzetanyagát , különösen, ha az illető azt a kart végezte, i ami felé törekedni kell. Ez ellen nem hozható fel érvként az, hogy jelenleg egyes tanszéki munkatársak több karon is dolgoznak, mert éppen az emlitett perspektivikus megoldással az illető úgy is tudja, ha két karon is dolgozik, melyiken marad*meg állandóan és akkor a másik kar szaktárgyaival nem foglalkozik különösebben. .* • Az uj káderek felvételénél és beállításánál arra kell törekedni, hogy az adott feltételek mellett szakembereket, tehát a párttörténet vonatkozásában végett történészhallgatókat állítsanak be, amennyiben nem tudnak megfelelő pártfőiskolai végzettségű elvtársat beállítani. Az ÖLI ne ragaszkodjék mereven ahhoz, hogy minden karonr.teljesen egyformán történjék a párttörténet oktatása, hanem tegyen különséget a történeti kar vonatkozásában olymódon, ho&y az első félévben adják marxizmus-leniniSx alapjai elnevezés alatt a feltétlenül szükséges marxista alapfogalmakat, utána egy évig tanítsák a kapitalizmus politikai gazdaságtanát, fél évig a szocializmus politikai gazdaságtanát, amelynek különleges fontossága van történészek számára, azután : pedig tanítsanak megfelelő súllyal filozófiát, felszólaló a párttörténet oktatását a történeti karon feleslegesnek tartja, tekintettel arra, hogy a Szov-