Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1953-1954 (HU ELTEL 1.a.9.)
1954. július 9. rendes - 2. Beszámoló az 1953/54. tanév munkájáról - 3. Pályázatok megvitatása
Élet-és Földtudományi Kar: 1./ M03K0VITS VERA Moskovits Vera partos Lászlóné/: 1929. augusztus 24.-én született Miskolcon. Apja orvos volt az O.T.I.-nál Miskolcon. 1944-ben az egész családot deportálták, ahonnan anyja és húga nem tért vissza. 1946-ban jött haza sójával együtt, aki továbbra is az O.T.I.-nál dolgozott. 1946-tól MSP, majd MDP tagja volt. 1950-ben hirtelen meghalt. Férje Martos László munkásszármazású, mint aspiráns a Növénytani Intézetben dolgozik. -A középiskolai tanulmányi eredménye jeles volt. Az egyetemen első és második évben kitűnő, harmadik évben jeles, negyedik évben és a képesitő vizsgán is kitűnő eredményt ért el. III. évtől mint demonstrátor dolgozott a Növényélettani Intézetben. Az elhelyező Bizottság a Növényélettani Intézetbe helyezte tanársegédnek. _ • N.G. Potapov professzor véleményezése alapján kiemelkedő munkássága növény fiziológia terén "A klorofillképződés feltételei" volt. Egyetemi tanulmányai közben kisebb terjedelmű kisérleti munkájában mintaszerűen sajátított el számos nehéz fiziológiai módszert és igen érdekes eredményekre jutott. Nem párttag, de politikailag igen fejlett. Mint a DISZ. bizottság politikai munkatársa nagyon jó nevelő munkát végzett az évfolyam hallgatói között és nagy tekintélynek örvendett az összes volt hallgatók körében. Lenin Intézet: 1. / JÓZ3A ANTAL 2. / PÉTER ERZSÉBET 3. / SZABÓ GIZELLA Józsa Antal: Marxizmu3-leninizmus szakos, munkásszármazású, párttag. 193o III.15.-án született Nagyszalontán, anyja Katona Mária. Apja cukrász segéd volt, jelenleg Móron lakik, 3 hold juttatott földön egyénileg gazdálkodik. Apja pártonkivüli. Anyja Budapesten dolgozik, a Dur$a Cipőgyárban, cipőfelsőrészkész it ő. Pártonkivüli.