Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1953-1954 (HU ELTEL 1.a.9.)

1953. november 30. III. rendes - 2. Aspiráns képzés ügye

költségvetési tárgyalásokon a kapott uj feladatokat ne hagyják számításon kivül.- A beruházást illetőleg a hely­zetet nem látja olyan biztosítottnak.­Beér János» Helyesli azt, hogy gyakorlat után Jelentkezzenek as­­piranturára, ennek azonban abban mu­tatkozik nehézsége, hogy az aspirantu­­rára alkalmasak ilyenkor már mind veze­tő állásban vannak, ahonnan nehéz őket kimozdítani* Ennek ellensúlyozását ab­ban látja, hogy az Egyetemről már olyan perspektívával kell elengedni őket, hogy számíthatnak felvételükre.­­A szervezési kérdések rendezését ismét felveti különös tekintettel a feladatok elhatárolására igy: mi a feladata a fe­lelősnek. Ha ez valóban ilyen administ­rativ Jellegű munka, ahogy erre itt rá­mutattak, úgy ezt a maga részéről nem fogadja el. Az irányításban le kell szö­gezni, mi a dékán, mi a rektor hatáskö­re ezen a területen. ► Rektor: Kifogásolja, hogy előze­­tes megbeszélés nélkül kaptunk végrehaj­tási utasítást a Minisztériumtól. A Mi­nisztérium álláspontját szeretné tudni, miként kívánja átadni az aapiranturát.­­Javasolja a karokra való decentralizá­lást.­Halász István: Arra hivat­kozik, hogy nyáron, mikor Soka dékán elv­társ, mint a rektor helyettese működött, tárgyalásokat folytatott vele ez ügyben a Minisztérium.­Az aspiráns felelős feladatait a követ­kezőkben körvonalazza: szemmel kiséri a vizsgákra való felkészülést, jóváhagyja a munkaterveket, felmerülő problémákról tájékoztatja a rektort. A felelős csak professzor lehet.­Yilághy Miklósi Megállapit­­^a az elhangzott vita haszno¥ voltát ab­ból a szempontból is, hogy a Minisztérium felé dokumentálta azt a zűrzavart, mely az aspiráns-képzés körül folyik. Ha nem lehet megvalósítani, hogy az Egye­tem vegyen fel, úgy az érdekelt egyetem kiküldöttje feltétlenül vegyen részt a

Next

/
Thumbnails
Contents