Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1952-1953 (HU ELTEL 1.a.8.)
1953. február 27. - 2. A vizsgák eredményei és tapasztalatai - 3. Egyetemi és kari munkatervek megvitatása az elmúlt félévi tervteljesítés értékelésével
Serényi Árpádnét Az I. félévi munKaterv tartalmaz egy olyan • pontot, hogy vállasuk a lemorzsolódás csökkentését. Bóka László: Nézete 3zerint ide tartozik a fegyelmi utón való eltávolítás is, mert hiszen ennek 99 #-a nevelési okozat. Béé r J án o s: Véleménye szerint rövid volt az idő a munkaterv tanulmányozásához, mely ugyan az utolsó munkaterv elkészítése óta fejlődött, de még mindig nem kielégítő. Hogy a szempontok a munkaterv elkészítése után érkeztek, ezt a munka dezor§anizálásának tartja, römmel üdvözli az Oktatási Osztály beszámolóját. Értékes megállapításaival egyetért, de hiányai is vannak. Az Oktatási Osztály ugyan igyekezett ezen tullátni, de a beszámoló középpontjában mégis a statisztikai számok állnak. Megállapitja, hogy általában a sportolók nem jó eredményüek. Ezt a sportvezetők helytelen nevelésének tulajdonítja. Ezzel a kérdéssel erősen kell foglalkozni . A munkaterv bevezetését túl terjedelmesnek tartja. A munkaterv egyesiti a rektor ás rektorhelyettes munkaterveit, mely az áttekinthetőséget zavarja. Javasolja ezeket kil.hagyni. v/9.old.II.l./ Nem állami feladat. A kap- i csolatot ugyan tartani kell, de nem ebí ben a formában. ^/l5.old.V.2./ Túl rövidnek tartja a ha- I" táridőt. I A tanácsülések programmpontjaival egyet— * ért. i B ó k a László: /6.old. c./ Itt &*a tudományos munkának semmibevevését és ^felületes elemzését látja. MA munkaterv szervezeti - és nem tudományos. a kádermunka a tudományos munka mozgatója és erről a munkatervben szó sem