Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1950-1952 (HU ELTEL 1.a.7.)

1952. február 13. IV. rendes - 2. A második félévi munkatervek megbeszélése

ft- e- tor: Felterjesztésben fogja kérni £ minisztériumot ilyen tárgyú, rendelet ki­adására. A vizsgaszáaok kérdésében egy ná­­»eten van annyiban Kádárral, hogy ezt a kér­gest karonként kell megvizsgálni. Felkéri a Jcarok képviselőit, hogy vizsgálják meg a kér­dést abból a szempontból, hogy mely karon mely tárgyakból legyen vizsga, kollokvium, beszámo­ló, - hogy ezek alapján részletesebb kiegészí­tő javaslatot is tehessünk, amennyiben а К.Л, az elvi javaslatot elfogadja. Egyetért Mészáros ^elvtárssal abban, hog„ a vizsgák kérdése csak Í tantervvel kapcsolatban vizsgálható helys­en. Az idei és tavalyi tapasztalatok alapján (revideálják a tantervevet. A félévközi változta­tás azonban csak igen kivételesen helyeselhe­tő, legfeljebb egy-egy tárgyon belül tematikai laódositás képzelhető el. Semmi esetre sem sza­bad ezzel a változtatással bizonytalanság érzé­sét kelteni a hallgatókban, esetleg önigazolást ’a tekintetben, hogj az anyag elvégezhetetlen volt. Salán В é la : A vizsgarendszert azonban m ár a f o TyT félévben is módosít ni kell, mégha (a jöv5évi tanterv módosítás újból vizsgarend Ímódosítást is vona maga után. Не к t or : Egyetért Salán elvtáréval, éppen ezért hozta a javaslatot máris a tanácsülés elé» Helyesnek tál-Ina, ha a távolmaradás beszámítá­sát a K.ií. elrendelné; a vizsg rend megváltoz­tatása pedig ez elvi alapok leszögezésével he­lyesnek jelenténé ki, hogy a Karok konkréten fog­lalkozhassanak szakonként /évfolyamonként/ a f vizsg- szám megállapításával. Hátér Mártonffy Ká­roly elabor át imának tárgyalására, mely a vizs­gák lefolytatásának módszerével foglalkozik. En­nek főbb szempontjait kiemelií a vizsgatétel elő­zetes kiadása kb. 20 perces időre. - A jól fele­lő hallgatót végig hallgsini. - A hibás felele­teket szintén nem ajánlatos megszakítani, hanem a hibákra felelet befejezésével mutatni rá.­­Ne akadjon a vizsgázók között olyan, aki nem ön­álló kérdést kap, hanem a többiek által nem tu­dott icérdéeekre felel. - Fontos a vizsgák barát­ságos hangulatának megteremtése* mely a vizsgá­zók izgalmát feloldja. i II. * R e к t о r : A kari tervek előzetes bírálatát, melynek eTklsziiéeében főleg Kádár elvtárs se­gített, a tanács tagjai Írásban megkapták. Ez a megbeszélés alapja.' Keh.'zsig jolt a tervezések­nél az, hogy még mindig nem érvényesült, hogy a minisztériumnak az egyetemre kiható tervszem­pontjait megkapnánk. Az egyetem tervei csak igy épülhetnek a nagy, a teljes napg zdas^gi tervbe.

Next

/
Thumbnails
Contents