Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1949-1950 (HU ELTEL 1.a.6.)

1949. szeptember 22. - 4. 185/1949-50 A Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium által tartott felügyeleti vizsgálat ügye

n a Tanács elrendelje a fegyelmi eljá­rást, hanem szerinte elegendő volna őt felügyeleti hatáskörben a Dékán részé­ről figyelmeztetésben részesíteni. Megemlíti előadd azt is, hogy dr. Galambos Ferenc nagy elfoglalt­sága mellett alig képes arra, hogy a neki alárendelt tisztviselőket foly­tonosan ellenőrizze és erre az azok részéről tapasztalt pontos ügyellátás folytán nem is igen láthatott okot. Ő nála tehát csak a formális körülmény szolgáltathat alapot még csak a leg­enyhébb intézkedésre is, a felügyele­ti hatáskörben történő dékáni figyel­meztetésre. Mindezek folytán előadó a Tanács bölcs megítélésére bizza, szükségesnek tartja-e dr. Galambos Ferenc-nek és Kardos Ilonának dékáni figyelmeztetését, avagy nem tartja-e helyénvalónak még ennek a figyelmezte­tésnek a mellőzését is. Ebben az eset­ben csak Jablonkai István volna dékáni figyelmeztetésben részesítendő. Többek hozzászólása után az Egyetemi Tanács úgy határoz, hogy Jablonkai István dékáni figyelmezte­tésben részesítendő. Több tárgy nem lévén, 17

Next

/
Thumbnails
Contents