Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1947-1948 (HU ELTEL 1.a.4.)
1948. május 29. - 1. Könyvtárigazgató jelentése ifj. dr. Szandtner Pál osztályvezető könyvtárnok szolgálati vétsége ügyében
i£ß bizonyítja az is, hogy éveken át kezelte az u.n. kiskassza bevételeit és hogy elszámolásai mindenkor pontosak és megbízhatóak voltak. A fegyelmi eljárás mellőzése mellett szól az is, hogy azzal,hogy a könyvtári főigazgató áthelyezését rendelte el, amihez a vallás és közoktatásügyi miniszter ur is hozzájárult, ifj. Szandtner Pál tulajdonképpen már részesült is fegyelmi büntetésben, mert habár az áthelyezés elrendelése nem fegyelmi eljárás alapján, hanem felügyeleti intézkedés keretében történt, az fegyelmi büntetésként is kiszabható lett volna a fegyelmi szabályzat 246. §-ának 2. pontja alapján. Meg kell még jegyezni, hogy a fegyelmi Ítéletet a Szabályzat 268. §-a értelmében be kell jegyezni a minősítési táblázatba, márpedig nem volna méltányos, hogy egy ilyen meggondolatlan lépés miatt, amely a cselekmény elkövetésekor fennforgó szükséghelyzettel eléggé menthető, egy szorgalmas, kiváló hivatalnok egész életén át a lopás bélyegét viselje magán. A fegyelmi eljárás mellőzése mellett szól végül az opportunitási szempont is, mert - amint a könyvtári főigazgató jelentéséből kitűnik - a fegyelmi eljárás szükségképpen az ügy nyilvánosságra hozatalát vonná maga után, márpedig ez esetleg veszélyeztetné a könyvtári állomány épségének prominens érdekeit."- 6 -