Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1946-1947 (HU ELTEL 1.a.3.)
1947. július 4. - Egyéb 1. 2.230/1946-47 Az egyetemi tanárok státusrendezésének ügye
egyetemünk bölcsészettudományi karának az a felterjesztése sem, mellet ugyancsak a tanári pótlék ügyében Miniszter ur hivatali elődjéhez intézett, melyre azonban a kar folyó évi 45.060/1947. számú leiratban - figyelemmel az ország jelenlegi pénzügyi helyzetére - szintén kedvezőtlen választ kapott. X. Mindezek ellenére Egyetemünk Tanácsa erkölcsi és történeti kötelességének tartja azt, hogy most amidőn, az 1947-48. évi költségvetés előmunkálatai folynak és a költségvetés keretei megállapíttatnak, felhívja Miniszter ur figyelmét a magyar tudományos életnek erre a súlyos és elgennyedőben levő sebére, melyet még meg lehet gyógyítani, de amely óhatatlan a test szöveteinek roncsolására vezet, ha most már gyorsan közbe nem lépünk. A legközelebbi múltban hallott hírverésnek számos olyan a— daléka van, melyről azt lehet következtetni, hogy a professzorok illetményeinek rendezése szintén napirendre tűzetik. Szó volt arról, hogy az úgynevezett műszaki pótlék ujraélesz— tetvén, az a műszaki tudományok professzoraira is kiterjesztetik. A birákról két dolog is hirlett. Áz,hogy a birák képesítési pótlékát újra rendszereeitik s az, hogy az itélő- 19 -