Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1942-1943 (HU-ELTEL 1.a.2.)
1942.12.19. III. rendes ülés - 06. A vendéghallgatói intézmény és a pótindex ügye
sem szerint ugyanis a természettudomány- szakos bölcsészettanhallgatóknak a József Nádor műszaki és gazdaságtudományi egyetemen bizonyos tárgyakat okvetlenül hallgatniok kell. És fordítva, vannak műegyetemi hallgatók, akik egyetemünkön vesznek fel bizonyos, nekik szükséges tárgyakat. A november hó 18-iki ta^- nácsülésen Dr. IVÁNYI JÁNOS hittudomány- kari dékán, az ügy referense megemlítette, hogy a pótindexxel kapcsolatban i- gen sok visszaélés kapott lábra. Pl* megvásárolták és jogtalanul használták olyan hallgatók is a pótindexet, akik nem műegyetemi, hanem egyetemünk más karainak kollégiumait vették fel, nyilván azzal a célzattal, hogy párhu^- zamosan hallgassanak, esetleg egy-egy félév teljes óraszámát kimerítő kollégiumokat, két különböző fakultáson anélkül, hogy ezt a quaestura az egyeztetés alkalmával észrevenné. IVÁNYI dékán szerint találkozott olyan vendéghallgató is, aki nem elégedett meg látogatási jegyével, hanem pótindexet vásárolt a portásnál és a professzor urakat megtévesztve féléveleji és félévvégi tanári aláírásokat és kollokviumi jegyeket is szerzett. Jelentkezett egy olyan nőhallgató is, aki több mint 50 órát akart felvenni. Nyilvánvalóan az egyeztetés nehézségein szándékozott magát tultenni akkor, amikor egy csomó kollégiumot pótindexxel kívánt igazoltatni. Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy a pótindexre szükség van, az azzal kapcsolatos visszaélések azonban megszüntetendők. Az említett visszaélések egy csapásra megszüntethetők akkor, ha a Tanács kimondja, hogy a jövőben a