Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1940-1941 (HU-ELTEL 1.a.1.)
1940.11.14. I. rendes ülés
követe által valamikor királyok gyülekezetének aposztrofált római Sena- tusra. ügyben nagy bizalommal is köszönti a Tanácsot, mert meg van győződve róla, hogy bölcsességével és súlyával a Tanács eredményesen végére fog járni mindazoknál-: a nagy feladatoknál:, melyek az éppen nem felhőtlen ég alatt induló jelen esztendőben az Egyetem kormányzatára hárulnak. Majd az Egyetemre és a Tanács munkájára Isten áldását s rectori tisztének méltó betölthetéséhez a Tanács támogatását kérve az ülést megnyitja. Rector Magnificus szavaihoz dr. Aistleitner József hittudománykari dékán kér szót, hogy mint a rangidősb Kar dékánja, régi szokáshoz hiven, a Tanács nevében a Rector Kagnifieust a tanév első ülése alkalmából üdvözölni e* Azok közül a jogarok közül - mondja felszólaló -, amelyek az Egyetem hatóságának, a Rector Magnificus- nak és a Karok dékánjainak impériumát jelképezik, az egyik diszesebb is, nagyobb is, mint a többiek s miként a bárd a római fascesből, kiemelkedik a többiek közül. A kiemelkedő, díszesebb jogar: a rectori jogar, jelképezve, hogy az Egyetem és az egyetemi imperium feje a Rector Magnificus, ki a maga bölcsességével az Egyetem kormányzatát irányítani és abban a szükséges összhangot megteremteni és fenn- tartáfii hivatott. Felszólaló, úgy a saját ne2