Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1940-1941 (HU-ELTEL 1.a.1.)

1941.02.19 III. rendes ülés - 10. Horváth Erzsébet orvoskari hallgató fegyelmi ügye

/£ 0 ő az a mulasztás., hogy, ha a szöveg-át- huzást nem nevezett eszközölte, úgy annak tényét nevezett akkor, mikor azt észrevette, a kari dékáni hivatalnál miért nem jelentette, előadó véleménye szerint legfeljebb figyelmetlenségnek és gondatlanságnak minősíthető, ame­lyért a mulasztó fél az ország összes egyetemeiről már csak amiatt sem len­ne kizáratható, mert a TFL.-Szabályzat még nyilvánvaló hamisítások megtorlá­sául is csak az Egyetemről és nem az összes egyetemekről való két félévi eltávolítás büntetését állapítja meg. Miután előadó jelentésében még a terhelt védekezésében foglalta­kat méltatta, javasolja, hogy a Tanács Horváth Erzsébet orvoskari hallgatót, a tárgyalt ügyből megállapítható azért a mulasztásáért mert, "nem vigyázott eléggé indexére” dékáni megrovásban részesítse. Előadó jelentéséhez és javas­latához dr. Orsós Ferenc orvostudomány­kari dékán szót kérve kijelenti, hogy maga részéről az adott esetben index- hamisitás tényét látja fennforogni, a- melyet még az a körülmény is sulyosbit, hogy terhelt a maga védekezése során a terhére rótt szöveg-áthúzást a kari dékáni hivatalnak tulajdonította s ez­zel a dékáni hivatalt, felszólaló sze­rint, megrágalmazta. Ezért felszólaló javasolja, hogy a Tanács az előadói ja­vaslattal szemben az orvostudományi Karnak a tárgyban kelt azt a határoza­- 43 -

Next

/
Thumbnails
Contents