Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1940-1941 (HU-ELTEL 1.a.1.)

1941.02.19 III. rendes ülés - 09. Méhes György orvostanhallgató fegyelmi ügye

végett is szükséges, hogy szigorú bün­tetés szabassék ki. Ilyen büntetésül felszólaló terheltnek az orvosi pályá­tól való eltiltását tartja egyedül he­lyénvalónak. Dr. Orsós Ferenc orvostudo­mánykari dékán után dr. Szentpétery Imre, bölcsészettudománykari prodékán, előadó kér szót. Kijelenti, hogy bár immár nemcsak dr. Kiss Ferenc fegyel­mi biztos enyhébb javaslatának, hanem az orvostudománykari dékán szigorúbb indítványának indokait is ismeri, saját lelkiismeretét megnyugtató érdemi ja­vaslatot az ügyben ez időszerint még­sem tehet. Úgy látja ugyanis, hogy a tárgyalás anyagát képező fegyelmi ügy, az előkészítettség jelenlegi stádiumá­ban, az érdemi elbírálásra két okból is még alkalmatlan. Egyik ok az, hogy nem látja tisztázottnak, hogy amikor a Kar a terheltnek az Egyetemről két félévre leendő kizárását hozta javaslatba, fi­gyelembe vette-e és ha igen, miként kí­vánta figyelembe venni a Kar azt a tényt, hogy a terhelt a jelen tanév I. felé­ben már a maga egyetemi tanulmányainak X-ik és utolsó felére iratkozott be. Másik fennforgó akadálya az ügy érde­mi eldönthetésének felszólaló ill. e- lőadó szerint az a tény, hogy az üggyel foglalkozó kari iratokban nincs nyoma annak, hogy akár a fegyelmi biztos, a- kár a Kar, akár a kari javaslattal szem­ben állástfoglalt kari dékán ur, véle­ményük megalkotásánál a terheltnek, mint embernek és mint egyetemi ill. ka-

Next

/
Thumbnails
Contents