Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1940-1941 (HU-ELTEL 1.a.1.)
1940.11.14. I. rendes ülés - 20. A Jakabházy János alapítványok ügye
ki, de ez is biztosítva van a nevezett örökös által örökölt öröklakás vételárában. Űrre tekintettel a Közalapítványi Királyi ígyigazgatóság kérelemre folyó évi december hó 1-ig fizetési haladékot adott. • } A Jakabbázy János alapítványok vagyonállaga az 1940. évi julius hó 15- iki zárlat szerint 25.268 pengő és 23 fillér. Még annyit kell előrebocsá- tanom, hogy özvegy G-aál Imréné végrendeleteiben mindössze az alapítványok nevét, tőkeösszegét, célját és kezelő szervét jelölte meg. A nem mellőzhető tüzetesebb intézkedéseket tehát a fanácsnak kell az alapítólevélben és az alapitó szándékainak megfelelően megállapítania. Maga az alapítólevél tervezete a következő volna : Alapitólevele a dr. Jakabházy János-féle egyetemi a- 1ap i t ványok nak. l./.A "Dr. Jakabházy János alapítványok" létesítése. A Budapesten 1937. év április hó 2-án elhunyt özvegy G-aál Imréné született Vörös Karolina úrasszony, 1937.év március hó 15-én 72/1937. közjegyzői agyszám alatt kelt közvégrendeletében, valamint az ezt kiegészítő és ugyanazon év és hó 23-án alkotott magánvégrendeletében úgy rendelkezett, hogy a budapesti "Hazai Bank R.T." Kecskemeti utcai fiókintézetben elhelyezett tőkepénzéből boldogult fia dr. Jakabházy Kános királyi kormányfő-