Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1940-1941 (HU-ELTEL 1.a.1.)

1940.11.14. I. rendes ülés - 26. Egyházzenei igazgatói állás betöltése

nyi Kar jelölő hat írozstával, valamint Egyetemi Tanácsunknak a jelölést' magá­évá tevő állásfoglalásával egyetemben tisztelettel felterjesztem Nagyméltó­ságodhoz a beérkezett pályázati kérvé­nyeket és az ügyre vonatkozó egyéb i- ratokat, nevezetesen a hittudománykari ezidei dékán urnák mint az ügy előadó­jának jelölő javaslatát és a hittudo­mányi Kar jelölő határozatáról szóló j egyzőkönyvi kivonatot. Tisztelettel kérem Egyete­münk nevében Nagyméltóságodat., hogy állásfoglalásunkat magáévá téve az e- gyetemi zeneigazgatói állásra a VII. fizetési osztályba Teller Frigyes püs­pöki tanácsost kinevezni és Egyetemün­ket erről leiratilag értesíteni méltóz- tássék. Mivel pedig a nevezett püs­pöki tanácsos ur ez idő szerint Egye­temünk hittudományi Kará-n külön megbí­zásból heti két órában, bölcsészeti Ka­runkon pedig heti egy órában egyházi zeneelméletet ad elő, amiért az Egyetem rendes költségvetése terhére egészen kivételesen magas, évi 3.000 pengő tisz teletdijban részesül, egyúttal tiszte­lettel kérem, hogy amennyiben az egye­temi karok ezeket az előadói megbízá­sokat továbbra is fenntartanák, a mon­dott tiszteletdijat a szokásosnak megfelelő , tehát a hasonló kol­légiumok díjazásánál megszokott, ren­des mért.ákxe leszállítani méltóztas­jw*3r # sék. Kérem továbbá, hogy az igy fel­szabaduló többlet tekintetében pedig

Next

/
Thumbnails
Contents