Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1940-1941 (HU-ELTEL 1.a.1.)
1940.11.14. I. rendes ülés - 25. Az emberföldrajzi tanszék betöltése
09 KJ r~J megilleti, felszólaló felveti a gondolatot, hogy a bölcsészettudományi Kar tárgyalt Javaslatának: felszólaló által érintett visszásságát nem lenne-e helyes legalább azzal és oly fokban kiküszöbölni, hogy a fanács a t .nitvány mellett a mestert is, azaz Mendöl Tibor és fodor Ferenc pályázókat azonos és első helyen aequo loco jelölné. A hittudománykari prodékán felszólalásával kapcsolatban dr. Balás Károly jog-és állámtudománykari dékán oda nyilatkozik, hogy a felszólalásban kifejezésre jutott azt a javaslatot, hogy kellő okok fennforgása esetében a Tanács a Karok állásfoglalásától eltérő jelölést is eszközölhessen és eszközöljön, a maga részéről teljes mértekben helyesli. Arra nézve, hogy a kari javaslattól való eltérésre a jelen esetben, forog- e fenn elegendő ok, felszólaló az érdekelt Kar- képviselőinek nyilatkozása után kiván állást foglalni. Dr. G-erevich Tibor bölcsész ettudománykari dékán és dr. Szentpé- tery Imre bölcsészettudománykari pro- dékán az előttük elhangzott felszólalások kapcsán előadják, hogy a kari javaslattól való eltérés a jelen esetben egyáltalán nem lenne indokolt. Azt a tiszteletreméltó s részükről is osztott szempontot ugyanis melyet a tárgyban a hittudománykari prodékán felvetett, af adott esetben az illetékes bizottság és a Kar is a legteljesebb megértéssel mérlegelték, annyira, hogy ■ ...... • 76 -