Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1973-1974 (HU ELTEL 8.a.67.)

1974. január 25. VI. ülés

A díjazás elmaradása az intézeti kutatók esetiben lehetséges, de más az eset azoknál, akik egy könyvtárban vagy máshol dolgoznak.

A belső tartalékok feltárására vonatkozólag két példát mond. Újabban a Világirodalmi Tanszak mellett működik egy kelet-európai irodalomtörténeti akadémiai kutató- csoport és ott van egy fiatalember, aki a lengyel irodalommal foglalkozik, de amikor a Szláv Tanszék 12 órát szeretett volna dijazatlanul rábízni, akkor ezt meg kellett tiltani, mert maximum két órát vállalhat, ha a kutatómunkáját el akarja látni. A másik, példás ugyancsak a Világirodalmi Tanszéken dolgozik egyetemi kutatóként a skandinávisztikénak egy jó szakértője, akit nem vontak be a Német Tanszak munkájába, ami azonban meglehetős fényűzés,

Pölöskei Ferenc megállapítja, hogy jelek szerint a Tanács valamennyi tagjának tetszését elnyerte az előterjesztés és azt a vita még tovább szinesiti, gazdagítja.

Az egyetemi oktatómunkának egyik alapkérdéséről van ma szó, arról ugyanis, hogy be tudjuk-e vonni az Egyetem munkájába azokat a kitűnő pedagógus és tudós egyéniségeket, akik képesek emelni az egyetemi oktató-nevelő munka rangját, színvonalát, serkentve ezzel még az itt állandó stébuszban dolgozókat is jobb és színvonalasabb munkára. Ez a téma fő része, és ebben a Tanács álláspontja egységes is. Nem egységes a dijazás kérdésében, pedig ezt a problémát is meg kell jól oldani, mert ha valamiféle kategorikus álláspontot alakítunk itt ki, ezzel megakadályozhatjuk azt, hogy külső előadók bevonásával színesítsük az egyetemi oktatást. Amig nem lesz megfelelő anyagi keret arra, hogy mindenkinek tudjunk fizetni, addig egy rugalmasabb eljárást kell alkalmazni. Lehet, hogy a dijazás kérdése megoldott egyes akadémiai intézetek vonatkozásában, de más intézeteknél megoldatlan, pél<4ó:ul még a kezdeti lépéseket sem tettük meg ebben a tekintetben a Történettudományi Intézettel. Most jön elő-