Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1973-1974 (HU ELTEL 8.a.67.)

1974. január 25. VI. ülés

- 5 3 or

tés nemcsak arra hivatkozik, hogy a megfelelő létszám hiányában számos órát külső előadóknak kell ellátniok, hanem kiemeli azt is, hogy a külső előadóknak a Bölcsészettudományi Karon hangsúlyozott szerepük van. A maga részéről a Bölcsészettudományi Karnak ezt a specifikumét még kiesebben hangsúlyozná. A társadalomtudományokban nem lehet lombikban kísérletezni, mert a mi tárgyunk maga a társadalmi valóság, itt a lombik a vita, amelyben a nAze- tek megütköznek. Ha gondolkodó embereket akarunk nevelni, akkor a hallgatóknak a viták légkörében kell éiniök. Világosan érezniök kell, hogy a társadalomtudományok a viták hevében haladnak előre. Az egységes ráhatás elve, amely érvényes világnézeti és pedagógiai sikon, semmiképpen sem érvényes a tudományos gondolkodás terén, mert egyetemi szinten az egységes ráhatás nem nevel, hanem ellenkezőleg középiskolai szintre szállítja le a színvonalat, Ahhoz viszont, hogy mi a tudományos élet teljes gazdagságát megmutassuk, szükség Van arra, hogy minden szellemi erő, amely értéket jelent kKetxpx.sx.KX, valamilyen formában jelen legyen a Bölcsészet tudományi Karon, ez a Kar specifikuma. Hangsúlyozza ezt az előterjesztés is, de még nyomatékosabban kell hangsúlyozni.

Tekintettel arra, hogy hallgatóságunk irodalmi és történelmi beállitottságu, a vAgső kérdésekre nAz, különös jelentőségű a világnézeti nevelés szintjénak emelése, ami megköveteli, hogy mindaz a szellemi erő, amely Magyarországon megvan és nevelni képes, jelen legyen a Karon. A külső előadók alkalmazása itt nevelési ügy, a tudományos képzés ügye és nem egyszerűen óraszám kérdése. Kitűnő oldala az anyagnak, hogy ezt hangsúlyozza.

Az előterjesztés egyetlen részletével vitázna, amikor felveti, hogy a tudományos intézetekben dolgozók ezután oradijat kapjanak, feltéve, hogy önként nem akarnak lemondani. Helytelen ez a megkülönböztetés, hogy vannak, akik önként le akarnak mondani és vannak, akik majd nem mondanak le önként. Nincs olyan ember, aki készségesen lemond, ha látja azt, hogy a másik dijazásban részesül.