Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1972-1973 (HU ELTEL 8.a.66.)
1973. március 21. VI. ülés
53 A raknod Ik napirendi pont» pro fess-sori 4s do seni?! pályázatok. ^ öz4fcely György d4káa előao Ja, hogy a Folklór T« is?zAk«?n betöltendő egyetemi tanári állásra egy pályázó Jelentkezett t .omótör .ekia egyete-ai docens, a tenna^k ve8 tője. Felolvassa a külföldön tartózkodó Urtut&y Gyula professzor levelet» "Magam hív tan 19^-fccn dr. dömötör Teklát tan;-s4idmk auak&táreáliák, mert aa volt a neggyőző- d4: em, hogy egyike legképzettebb kutatóinknak, aki mind történeti, alnd filológiai tudásával ártáker nevelője les» ezekmánk fiataljainak. Kiderült, hogy v*1-sat*sunk felülmúlta rera ányeintor t» Dömötör Tekla valóban a legtöbbet nyújtotta,amit egy kutató ás nevelő nyújthat, deliemet is formált, személyiségek kialakításira is törekedett, marxista-leninista következetessége, tudatossága vetette az elájult huss etetendő alatt ás tudományos munkássága nemzetközi rangot szersect neki is, a magyar folklórnak is. Iádig megjelent monográfiái, ssövagkla- uásal, nagyobb tanulmányai kivitel ablkai elismerő nem- setközl fogadtatásban részesültek s ráadásul olyan területen, ahol a nemzetközi kutatás nem is egy kiemelkedő kutatót Ismer, femelle t olyan területeken le tört utat keiomzjtöikz&s /ritusköltészet, mondakutatás/, ahol nemegyszer^ az Ő kutatásai nyomán kezdődtek uj vita gálatok. KitidápÉa váró, tudományok doktori fokotatát elnyert dolgosata ssint4n olyan eredményeket mutathat fel, amelyek mind módszertani, elméleti szempontból újak, de ssámos részletkérdésben is eddig fel nem tárt összefüggésekre mutatnak rá. Mint nevelőt s mint kutatót esárt ajánlom aég egyszer igát tisztelet tel e éari Tanács fi- ' gyein4be a döntás előtt» kitűnő nevelőt, Jelentős tudós egyéniséget válást tunk professzoraink köz4 dr. ^oatötör Teklával, húsz 4v fáradhatatlan munkáját ismerjük el ezzel a régóta klárűemelt ranggal.' Kardos ilbor a kiküldött szakbizottság r4sz4ről ho*s4- füsi, hogy bár Ortutay Gyula professzor alapos ás valóban 14ü. egretörő Jellem»4 e után alig mondat valamit,