Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1972-1973 (HU ELTEL 8.a.65.)
1973. január 25. IV. ülés
Felkéri Galla Andre egyetemi docenst, a Bölcsészettudományi Kar tanácsának titkárát, hogy számlálja össze a szavazatokat, Velenyák Zsófia és Csóka Ferenc tanácstagokat pedig, hogy ebben segítségére legyenek. Kegemliti még, hogy van egy hatodik javaslat, a filozófiai területen működő Hantos Ivánra vonatkozólag, akire nézve most a kari vezetés nem kapott javaslatot, különben is néhány hónappal később jár le az ösztöndija, a Karon való visszatartásával majd akkor foglalkozik a Tanács, amikor a filozófiai szakterület átalakulása kerül szóba. Megemliti még Gergely ioea&i Jenőnét, aki a muzeológia területén és Dénes Ivánt, aki levéltári területen működik mint tudományos továbbképzési Ösztöndíjas, elhelyezésükről az illetékes szakterületeknek kell gondoskodniok, rájuk nézve a Bölcsészettudományi Kar már eleve sem vállalt semmiféle kötelezettséget, kerete pedig biztosan nincs. Minthogy most már mindenki \g$adta közben a szavazatát, közli, hogy mindössze két fő visszatartására van keret, idén rosszabbul állunk, mint tavaly. Mindenesetre megpróbálunk a többiek számára is keretet teremteni. A Bölcsészettudományi Kar Tanácsa javasolja 50 szóval 1 ellenszavazattal szemben az Angol Tanszékre Kniezsa Veronikának, 44 szóval 2 ellenszavazattal szemben és 5 tartózkodás mellett Péter Ágnesnek ugyancsak az Angol Tanszékre, 38 szóval 3 ellenszavazattal szemben és 10 tartózkodás mellett Nyiri János Kristófnak és 39 szóval 2 ellenszavazattal szemben és 10 tartózkodás mellett Tóth Tamásnak a Filozófiai Tanszékre, 45 szóval 2 ellenszavazattal szemben és 4 tartózkodás mellett Horváth Tibornak a Magyar Nyelvi Lektorátusra, 39 szóval 5