Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1972-1973 (HU ELTEL 8.a.65.)

1972. szeptember 21. I. ülés

JAVASLAT az Ideológiai Tanszékek Csoportjának, illetve a filozófiai tanszékeknek kialakitására A filozófiai képzés évek óta halmozódó problémái nem csupán Egye­temünk egyik karát érintik, hanem - előzményeikben.és következményeik­ben - túlmutatnak intézményünk keretein. Pártunk X. kongresszusa és az azt követő kultúrpolitikai, tudománypolitikai és az ifjúságról szóló pártdokumentumok világosan rámutatnak arra, hogy fejlődésünk jelen szakaszában döntő fontosságúvá vált a világnézeti nevelőmunka, a tudat- formálás és az ennek alapjául szolgáló ideológiai kutatómunka. Eokozza az egyetemen folyó kutatás és oktatás jelentőségét az a körülmény is, hogy nehézségek léptek föl az MTA Filozófiai Intézetének működésében. Az egyetemi ifjúság körében legutóbb menyilvánuló politikai jelenségek szintén arra mutatnak, hogy javitani kell az egyetemi filozófiai mun­kát, mert ez áll a világnézeti orientáció középpontjában. Csak úgy lehet a fiatalságban élő igényességet és io?itikai hajlandóságot pozitiv irányba terelni, ha sikerül a Karon egy olyan filozófiai alkotó műhelyt létrehozni, mely magas színvonalon képes az alkotásra és képes bele­szólni az egyetemi ifjúság fejlődésének menetébe. Mindezek alapján a következő javaslatot tesszük: I. Az oktató- és kutatómunka jelzett fejlesztése szükségessé és ész­szerűvé teszi egy olyan egységes ideológiai tanszékcsoport létreho­zását, mely a Filozófiai Tanszékek és a Szociológiai.Tanszék mellett a Politikai Gazdaságtan Tanszéket is magába foglalja, /A Tudományos Szocializmus Tanszék — figyelembérvévé oktatómunkája jellegét - a Történész Tanszékcsoportba tartozva kooperáljon az ide­ológiai tanszékcsoporttal./ Egyidejűleg - a jelenlegi Filozófiai Tanszék megszüntetésével párhuzamosan - uj filozófiai tanszékeket kell szervezni, Ilymódon az ideológiai tanszékcsoport a következő tanszékeket foglalja magába: 1. Marxista filozófia I. 2. Marxista filozófia II, J. Filozófiatörténet 4. Esztétika /Tanszékvezető: Szigeti József a filozófiai tudományok doktora " Lukács József a filozófiai tudományok doktora " Hermann István a filozófiai tudományok doktora u Zoltai Dénes a filozófiai tudományok kandidátusa

Next

/
Thumbnails
Contents