Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1972-1973 (HU ELTEL 8.a.65.)

1972. szeptember 21. I. ülés

mányi Tanszék docensét kérte fel a tanszék adminisztra­tív vezetésére, erre vonatkozólag a rektorhoz felterjesz test intézett. Simonovits Istvánná közli, hogy az Írásos előterjesz­tésben sajnálatos módon Szigeti József professzornál az szerepel tévesen, hogy a tudományok doktora, pedig az Akadémia levelező tagja. Kimaradt az anyagból, hogy a felsorolt tanszékek egy csoportba összevonva komoly egységet képeznek, s azokat Mátrai László akadémikus irányítaná, helyettese Simonovits Istvánná egyetemi do­cens lenne, titkára pedig Lendvai Ferenc adjunktus. Székely György dékán felteszi a kérdést, hozzájárul-e a Tanács a kari munkának ahhoz a gazdagodásához, ame­lyet a felállítandó tanszékek és tanszékcsoport jelen­tene. Az írásbeli előterjesztés tartalmazza a személyi elképzeléseket is. Az előterjesztés továbbá tartalmazza azt is, hogy a minisztérium uj béralapot is biztosit, javasolja tehát, a Tanács járuljon hozzá ahhoz, hogy ezt a béralap többletet a Kar a Művelődésügyi Minisz­tériumtól kérje. A fejlesztés ilyen formában nem a Kar többi tanszékeinek rovására történik, hanem az egész Kar gazdagítására. A Tanács az ideológiai tanszékek csoportjának, illetve a filozó­fiai tanszékeknek kialakítására irányuló előterjesztést egyhan­gúlag elfogadta és felhatalmazta a dékánt arra, hogy a Művelődés­ügyi Minisztériumnak a szükséges béralap folyósítását indítványoz­za. Székely dyörgy dékán megállapítja, hogy az előfeltételek megteremtése után a Tanács állást foglal majd a külön­böző személyek kijelölésére nézve.

Next

/
Thumbnails
Contents