Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.63.)
1971. április 29. VII. ülés
fenyegeti a kart, hogy ezt a négy ösztöndíjas gyakornoki helyet sem kapja meg. Mindig ez a gyakorlati helyzet hasonló esetekben. Eddig is mindig egy meghatározott tanszékre kérte a Kar a helyeket és csak ennek megfelelő megindokolásával lehet a pályázatokat kiirni. Egyelőre nem személyekről van szó és nem a személyek tekintetében kell állást foglalni, csak a pályázat meghirdetése után dönt a kari tahács a személyekről. Hasonló a helyzet az eddigi ösztöndíjas gyakornokokkal: hogy mi legyen velük a jövőben, arról a kari tanácsok és az Egyetemi Tanács döntenek, kiván- ják-e őket az egyetemen alkalmazni. Valóban vannak más tanszékek is, ahol szükség lenne ösztöndíjas gyakornoki helyre, a jelen javaslatot azonban közösen készítették elő Atkári elvtárssal és bizonyos rangsort kellett megalkotni a tanszékek között. Ez azonban nem jelenti azt, hogyy a kari tanács ne tehetne javaslatot a minisztériumnak arra, hogy több ösztöndíjas helyet adjanak. Most az a fontos, hogy ez a négy javaslat az Egyetemi ’^anács elé kerüljön; ha ott a dékán kénytelen lesz azt előterjeszteni, hogy a kari tanács nem volt káz képes ebben a kérdésben határozni, akkor ez gyakorlatilag azzal fenyeget, hogy elosztják a helyeket a többi karok között. Azt is elhatározhatja a Tanács, hogy kijelenti, a javasolt tanszékek számára a legfontosabb az ösztöndíjas hely, de más tanszékek számára további helyek lennsének szükségesek. Girus Károly felhivja a figyelmet arra, hogy az ide vonatkozó végrehajtási utasításnak egyik pontja kimondja: a pedagógusokat képző karoka esetében az ösztöndíjasok egyharmadának olyannak kell lennie, akik korábban végeztek. Ha ilyen nincs itt a később javaslatba kerülők között, akkor a minisztérium nem hagyja jóvá. Székely György dékán kijelenti, hogy ezt most még nem lehet megállapítani, mert a pályázatok ezután