Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.63.)
1971. június 14. oktatói értekezlet
1K) hogy melyik tanszék milyen kiscsoportos oktatási forma mellett marad, amely számára a leghasznosabbnak látszik. Itt jegyezzük meg, hogy a múlt évben kiépített Audiovizuális Technikai Központ nagy segítséget jelent az idegen nyelveket oktató tanszékeknek. - Hadd vessük fel viszont éppen a kiscsoportos oktatással kapcsolatban is rendkivükl szűkös helyiségviszonyainkafc, a tanterem- hiány szinte gátjává válik ez oktatási forma megvalósításának. A kari Nevelési Bizottság ebben az évben kezdte meg működését, addig a nevelési kérdéseket a Módszertani Bizottság vitatta meg. Az újonnan létrehozott Nevelési Bizottság az egy éves munka során felhivta figyelmet arra, hogy a hallgatók oktatásának, eszmei, politikai, erkölcsi nevelésének eredményessége érdekében feltétlen erősiteni kell a tanszéki oktatók és az illető szakhoz tartozó hallgatók kapcsolatát, továbbá, hogy ezt a kapcsolatot közvetlenné és személyessé kell tenni, A Kar atomizáltsága és heterogénitása miatt feltétlen szükséges, hogy az egyetemi szervezeti és működési szabályzatban biztosítottaknak megfelelően a hallgatók képviselői ott legyenek a különböző kari bizottságokban, tanácsokban stb. A Nevelési Bizottság javaslatára az ifjúságpolitikai irányelvekben foglaltak kari megvalósítására évenként visszatérünk. / Külön szeretnénk szólni a kollégiumokról és a Kollégiumi Bizottság munkájáról. A Budaörsi úti uj kollégiumban a munka az idei tanévben szervezetten és időben megindult. Uj igazgató került a tanév elején a kollégium élére, munkáját az 8gy főhivatású nevelőtanár mellett három szenior segítette. A kollégiumban idegen nyelvi órákat tartottak és megvetették az alapját a szakkcűLé- gium kiépítésének is. Megrendezték a Budaörsi Napokat és eredményes diákcserét a pozsonyi egyetemmel. A Ménesi úti kollégiumban az eddigieknek megfelelően mintaszerűen végezték a munkát, ebben az évben is megrendezték a már hagyományossá váló, a kollégistákat min^ dig megmozgató Eötvös Kollégiumi Napokat. A kari vezetés több Ízben foglalkozott kollégiumi kérdésekkel,