Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.63.)
1971. június 14. oktatói értekezlet
feladatokkal együtt, a Bölcsészettudományi Kar oktatói még csak most ismerkednek az uj struktúrával járó problémákkal. Még nem tudtuk elérni azt, hogy valamennyi választott kari tanácsi képviselő /oktatók és hallgatók egyaránt/ rendszeresen beszámoljon a tanács /tanácsok/ muhkájáról és az információkat az állami vezetéshez ne csak továbbitsa, hanem annak visszacsatolását is a maga területén biztosítani, illetve végrehajtani tudja* Á következő év feladata lesz ennek a kettős információáramlásnak kari szinten történő alaposabb és kidolgozottabb megszervezése. Tapasztaltuk továbbá azt is, hogy a kari tanácsüléseken, kis kivételtől eltekintve, általában a hivatalból ottlévők /tanszékvezető professzorok és docensek/ veszik ki részüket a munkából, de ez a megállapításunk nem vonatkozik a kari tanácsban résztvevő ifjúsági képviseletre, amelynek tagjai példamutató aktivitással járulnak hozzá, mindig igaznak tűnő meggyőződésük tudatában, a kari tanács munkájához, a munka «elősegítéséhez. Megtörtént ugyan, hogy a szabályzat előírásával össze nem egyeztethető intézkedéseket akart a kari KISZ VB foganatosítani, a megválasztottak közül valakit meg nem választottal kicserélni, de ez mint jelenség, hangsúlyozni szeretnénk, általánosnak nem mondható. Sajnálatos, hogy a Művelődésügyi Minisztérium még nem hagyta jóvá a Kar előterjesztését a tanszékcsoportok megalakulására vonatkozóan, illetve ennek jogi elismerése a pénzügyi kihatásokkal együtt még nem történt meg. Dr. Kanczler Gyula minisztériumi főosztályvezető elvtárs Karunkon tett látogatása alkalmával ezt a kérdést, amely a Kar irányítását, a megközelítően 50 tanszék, a megközelítően 40 könyvtári alegység irányítását, az oktatási és nevelési gondok '’decentralizálását” rendkívüli mértékben elaprózottá teszi annak sok vonatkozásban negativ kihatásával együtt, részletesen megvitattuk és Ígéretet kaptunk arra vonatkozóan, hogy minisztériumi szinten ezt a kérdést mégegyszer tüzetesen megvizsgálják a Kar képviselőinek bevonásával.